Kábítószer-ellenes rajtaütések a Mekong folyó mentén

Csaknem tíz tonna kábítószert foglalt le Kína, Laosz, Mianmar és Thaiföld rendőrsége az elmúlt két hónapban a Mekong folyó menti razziák során, több mint két és félezer gyanúsítottat vettek őrizetbe - jelentette a kínai média kedden.

31482c6f-920a-4dd8-ba6a-37b0cb8f566a

A közbiztonsági minisztérium tájékoztatása szerint több tucat lőfegyvert, lőszereket, mintegy 3,6 millió dollár (810 millió forint) értékű készpénzt és 260 tonnányi, kábítószergyártáshoz használatos vegyszert is elkoboztak. Az április 20. és június 20. közötti akciósorozatban csaknem 1800, kábítószerrel összefüggő bűncselekmény ügyében jártak el.

A négy ország Peking kezdeményezésére annak hatására fokozta közös fellépését a körülbelül 6 ezer négyzetkilométernyi területen, hogy 2011-ben egy helyi drogbáró fegyvereseivel megölt 11 kínai tengerészt. A férfit később elfogták, Kínában halálra ítélték és kivégezték.

A Kínában eredő, Laoszon, Mianmaron, Thaiföldön, Kambodzsán és Vietnamon átfolyó Mekong folyó a drogcsempészek kedvelt útvonala. Az aranyháromszög néven ismert régió, Észak-Thaiföld, Laosz és Mianmar pedig közismerten a világ egyik kábítószergyártó és -elosztó központja.

A máktermesztés és az ópiumgyártás hagyománya itt az 1800-as évekre nyúlik vissza. Délkelet-Ázsia - a mákültetvények nagy részének felszámolása következtében, az ópium háttérbe szorulásával - mára a világ egyik jelentős szintetikus kábítószerének, a metamfetaminnak a gyártóbázisa lett.

Szakemberek a metanfetamin-gyártás visszaszorításának akadályai között említik, hogy a helyiek számára a földművelés sokkal több munkát igénylő megélhetési forrás volna, a szervezett bűnbandák pedig állandó felvásárlói a világ minden táján keresett szernek.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com