Peking az emberi jogok kínai helyzetét méltatja

Az emberek fejlődéshez való jogának biztosítását előtérbe állítva, kizárólag eredményeket sorol a kínai kormány terjedelmes Fehér könyve az emberi jogok fejlődéséről, amit hétfőn adtak ki Pekingben.

Kína - Parlamenti ülésszakA kormánydokumentum az emberi szabadságjogok Kína vonatkozásában gyakran emlegetett hiányosságait mellőzve megállapítja, hogy a világ legnépesebb fejlődő országában mind a városi, mind a vidéki népesség "méltóságban élhet", körükben javultak "a ruházkodással, az élelmezéssel, a lakhatással és a közlekedéssel kapcsolatos körülmények".

A kilenc fejezetre osztott 2013-ra vonatkozó összefoglaló kitér például arra, hogy a kínai parlamentbe tavaly először választhattak egyenlő arányban képviselőket a kínai vidéki és a városi polgárok.
Hangsúlyozza, Kína újabb lépést tett a "tiszta kormány" célja irányban, korlátozta a központi hatalmat, átláthatóbbá tette az irányítási mechanizmust, nagyobb mértékben érvényesíti a szólás szabadságát és folytatta harcát a korrupció ellen.

A szólásszabadságot, amelynek külön fejezetet szenteltek a szerzők, összefüggésbe hozzák az internethasználattal, s bár a világháló korlátozását és ellenőrzését nem említik, hivatkoznak rá, hogy Kínában átlagosan naponta 250 millió mikroblog bejegyzést, illetve -továbbítást regisztrálnak. Megállapítják, hogy a felhasználók megfogalmazhatják kritikus véleményüket a társadalmi problémákkal, kormányzati előterjesztésekkel, vagy akár a hivatalnokok munkájával is.

"Kína megszabadult a munkával történő átnevelés több mint fél évszázados intézményétől, intézkedések sorát hozta a kényszerrel történő vallatás, a hamis vádak alapján történő ítélkezés ellen" - olvasható másutt, az eredmények között.

"Az emberi jogok javítására törekvés nem lehet véges" - állapítja meg a Fehér könyv, s utal rá, bár Kína egy a kiegyensúlyozatlan és nem megfelelően összehangolt fejlődés szembetűnő következményeivel küzdő hatalmas fejlődő ország, az emberi jogok területén kötelezettségvállalásait tekintve "magasabb" célok irányába halad.

A kínai Fehér könyvet az emberi jogok éves helyzetéről 11. alkalommal hozták nyilvánosságra. Kína rendszeresen bírálat tárgya emberi jogi helyzetét tekintve, s az Egyesült Államok külügyminisztériumának éves jelentéseiben rendre elmarasztalják például a hatalom kritikusainak, a másként gondolkodók elhallgattatása miatt.

Kína e bírálatokat mindig zokon veszi azt sérelmezve, hogy az Egyesült Államok nem ismeri el az elmúlt évtizedekben az emberjogi területen is megmutatkozó haladást.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com