Pekingnek nem tetszik a Fülöp-szigetek közeledése Japánhoz

Peking szerint a Fülöp-szigetek "kacérkodása" Japánnal nem segíti elő a térségi békét - erre a külügyminisztérium szóvivője Pekingben azután utalt, hogy Benigno Aquino Fülöp-szigeteki elnök Tokióban szorosabb biztonsági együttműködésről állapodott meg vendéglátójával, Abe Sindzó kormányfővel, s kölcsönösen támogatásukról biztosították egymást.

jllkjééAquino egynapos vizitje során kifejezte, támogatja Japánt abban, hogy feloldja az önmaga számára előírt korábbi korlátozást a kollektív önvédelemmel kapcsolatban, fejlessze haderejét és újraértelmezze az ország pacifista alkotmányát.

Emlékeztetett ugyan országa második világháború alatti szenvedésére, a japán megszállásra, de inkább azt hangsúlyozta, hogy a 20. század közepétől Manila és Tokió viszonyát "a bizalom és a szüntelen támogatás" jellemezte. Ő is, csakúgy, mint vendéglátója a joguralom elsődlegességét hangsúlyozta a regionális viták megoldásában.

A térségben uralkodó helyzet súlyosbodására tekintettel, mindkét ország szorosan egyeztet - jelentette ki Abe Sindzó egyértelműen jelezve, a Kínával tengeri területi vitában álló két ország közös kihívásként kezeli a nagy szomszéd erőfitogtatásként értelmezett időnkénti fellépését és határozottságát.

Amikor Abe tavaly júliusban Manilában járt, már ígéretet tett arra, hogy Japán segítséget nyújt a Fülöp-szigetek tengeri védelmi képességeinek javításához és felajánlott a parti őrség számára tíz őrhajót.
Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő arra szólította fel a Fülöp-szigeteket, hogy ne fokozza a tengeri viták okozta feszültséget, ne bonyolítsa tovább a helyzetet. Megerősítette, Peking e nézeteltéréseket kétoldalú tárgyalásokkal, a történelmi tények figyelembevételével, a nemzetközi jog alapján kívánja rendezni.

"Reméljük, hogy a szóban forgó országok együttműködése pozitív és előremutató elemekkel járul hozzá a térségbeli békéhez és stabilitáshoz, s nem ezzel ellenkező hatása lesz" - hangoztatta Hua. A kollektív önvédelem japán tilalmának feloldásával kapcsolatban kijelentette: a szigetország szomszédjainak és a nemzetközi közösségnek minden oka megvan arra, hogy szoros figyelemmel kísérje, Japán milyen fejlődési utat választ magának.

Szerdai lapjelentések szerint Abe és Aquino találkozójával egy időben közleményt adott ki a Kínával ugyancsak tengeri területi vitában álló Vietnam védelmi minisztériuma. Ebben tudatják, hogy Hanoi és Manila védelmi együttműködésének elmélyítése mellett döntött, ami kiterjed a védelmi iparra, a kiképzésre és a tengeri konfliktusok kezelésére. A megállapodásról a két ország vezérkari főnöke tárgyalt Hanoiban.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com