Tüntetés, paprikaspray, könnygáz a forrongó Hongkong utcáin

Jelentős rendőri fellépéssel, paprikaspray-vel, könnygázzal igyekeznek szétoszlatni azt a több ezer diákot Hongkongban, akik egyhetes demonstrációjuk végén továbbra is azt követelik, hogy a 2017. évi kormányzóválasztáson szabadon állíthassanak jelöltet a hongkongiak.

A south china morning post című napilap online kiadása szerint a fiatalok vasárnap több helyütt megpróbálták a rendőrkordont áttörni, a tüntetők és a biztonságiak között összecsapások voltak, a rendőrök a kormányzat épületénél paprikaspray-t használtak.

Helyenként készenléti rendőrök, sisakos, pajzsos, gyakorlóruhások léptek fel a demonstrálók ellen gumilövedékek kilövésére alkalmas fegyverekkel és botokkal. A fényképes beszámolók arról árulkodnak, hogy az utak szinte csatatérhez hasonlítanak, és több kórháznál is sorban állnak az ellátásra szorulók.

A kormányzat központi épületéhez közel hangosbeszélőn az esti órákban arra szólították fel az embereket, hogy azonnal távozzanak, mert egy törvénytelen gyülekezésben vesznek részt. Hangsúlyozták, hogy eddig csupán a minimális rendőri erőt alkalmazták.

A diákok azt szerették volna elérni, hogy a Foglald el a központot! polgári engedetlenségi mozgalom a tervezett október elsejénél előbb, vagyis már hétfőtől mozgósítsa szimpatizánsait. Meghirdetett céljuk, hogy polgárok tízezreivel megbénítsák a város üzleti negyedét, amíg követeléseiket nem teljesítik. Vezetőik, ellentmondásos nyilatkozataik után, végül a jelek szerint abban maradtak, hogy tartják magukat az eredeti menetrendhez.

A diákszövetség közleményében éjfélig adott haladékot a hongkongi kormányzatnak arra, hogy teljesítse követeléseiket, egyúttal tanulmányaik további felfüggesztését, a tüntetések folytatását helyezték kilátásba, s felhívták a hongkongiakat a sztrájkra.

Követeléseik első pontja, hogy a különleges közigazgatási övezet kormányzója mondjon le a "politikai reformfolyamatért" felelős többi tisztségviselővel együtt. Azt is követelik, hogy a kínai törvényhozás vonja vissza augusztus 31-i döntését, amellyel rögzítették a 2017. évi kormányzóválasztás eljárási kereteit. Követelik, hogy a lezárt Polgárok terét tegyék szabaddá, és legfőképpen: tegyék lehetővé a jövőbeni kormányzóválasztáson a szabad, vagyis "nyilvános jelölést".

A hongkongi kormányzat vasárnapi közleményében arról biztosította a helyi polgárokat, hogy figyelemmel van a különböző véleményekre, de egyúttal arra hívott fel, hogy mindenki békésen, ésszerű módon és törvényesen fejezze ki az óhaját. Hangsúlyozták, hogy a városban érvényesülni fog az általános választójog, vagyis mindenki szavazhat, ám a 2-3 jelöltet egy a város társadalmát széles körben reprezentáló 1600 fős bizottság fogja kiválasztani.

A kormányzat egyúttal határozott ellenzését fejezte ki a Foglald el a központot! terve, vagyis a kormányzati épületek, illetve az üzleti negyed elfoglalásával kapcsolatban. "A rendőrség eltökélt a helyzet megfelelő, törvényes kezelésére" - fogalmaztak.

A kínai központi kormány hongkongi ügyekért felelős hivatalának szóvivője azt hangoztatta, Pekingnek meggyőződése, hogy a különleges közigazgatási övezet képes megfelelően kezelni a Foglald el a központot! mozgalmat. A szóvivő korábban "törvénytelen gyülekezésnek" nevezte a hongkongi demonstrációt, s jelezte a pekingi kormány határozottan tiltakozik minden olyan cselekmény ellen, amely "aláássa a jogállamiságot és veszélyezteti a társadalmi békét".

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com