Újabb iparágakban folytatja monopóliumellenes harcát a kínai kormány

Újabb hat iparágra terjeszti ki a fogyasztók védelmére az idén év elején indított, vállalati árképzést és piaci szerepeket érintő vizsgálatát a kínai kormány - értesült a Hszincsing Pao kínai napilap.

kínaAz újság hétfői cikke szerint a jövő évvel kezdődően a telekommunikációs, légi közlekedési, a gyógyszeripari ágazatok, az autókat és háztartási felszereléseket gyártó cégek, valamint a fogyasztási cikkek piacán működő vállalatok számíthatnak fokozott ellenőrzésre. A lap Lü Jen-csünt, a központi gazdaságtervező, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) hivatalnokát idézi, aki egy hétvégi konferencián jelentette be a hírt. Lü azt mondta, a monopóliumellenes harcot mind központi, mind helyi szinten fokozni kívánják.

A kínai kormány bő egy évvel ezelőtt hirdetett kampányt a hazai fogyasztók védelmére, kifejezetten a túlzott piaci befolyással rendelkező, illetve azzal visszaélő cégek gyakorlata ellen. Az egyes iparágak legnagyobb szereplői esetenként összebeszélve, nyereségük maximalizálására mesterségesen magasan tartják az árakat, jelentős mértékben károsítva ezzel a fogyasztókat - indokolta a kampányt korábban a gazdaságtervezés mellett az árszabályozásért is felelős NDRC.

Januárban a szervezet nagy likvid kristályos kijelzőket gyártó hazai és nemzetközi cégeket - köztük a dél-koreai Samsungot és az LG-t - büntetett több mint 350 millió jüanra (forint) versenyellenes árrögzítésért. Nyáron a vizsgálat a tejport és gyerektápszert gyártó cégeket célozta meg, s fedezett fel komoly visszaéléseket azok piacán, mely 670 millió jüanba (forint) került a vállalatoknak.

Ez az összeg az eddigi legnagyobb, trösztellenes váddal kirótt büntetés a kelet-ázsiai ország történelmében. Jelenleg is zajlik a kínai bankok és pénzintézetek tranzakciós költségeinek indokoltságát, valamint csaknem 60 nagy gyógyszergyártó árképzési gyakorlatát érintő vizsgálat.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com