Kisebbségben és egyedül fog kormányozni a szocialista párt Andalúziában

Kisebbségben és egyedül fog kormányozni a szocialista párt (PSOE) Andalúziában - jelentette be Susana Díaz, a tartományi kormány leendő szocialista elnöke hétfőn a Cadena Ser nevű rádiónak nyilatkozva, miután pártja megnyerte a választásokat, de nem szerezte meg az abszolút többséget a parlamentben.

andalúziaA 109 fős tartományi parlamentben a szocialista párt 47, a konzervatív Néppárt (PP) 33, a radikális baloldali Podemos 15, a középpártnak tartott Ciudadanos 9, és a szintén baloldali Izquierda Unida (IU) 5 képviselői helyet szerzett a választásokon.

Andalúziát 33 éve irányítják a szocialisták. Susana Díaz, aki 2012 óta vezeti Spanyolország legnépesebb tartományát, azt mondta: politikai helyzetüket most stabilabbnak érzi, mint az elmúlt három évben, amikor koalícióban kormányoztak.

Ezzel a bejelentéssel pillanatok alatt pontot tett a vasárnap este óta tartó találgatásnak, hogy milyen együttműködés várható a pártok között. Az elemzők szerint kényszer szülte lépés a szocialisták kisebbségi kormányalakítása, miután az egyetlen szóba jöhető partner, a Ciudadanos vezetője már az este nyilvánvalóvá tette, hogy nem lépnek koalícióra, és ezt részben azzal indokolta, hogy az andalúz szocialista párt tisztségviselői között vannak korrupciós ügyekben gyanúsított személyek.

Az El País című napilap szerint a pártok azért is vonakodnak bármilyen együttműködéstől, mert két hónap múlva 13 tartományban lesznek helyhatósági választások, és attól tartanak, hogy az esélyeiket akár kedvezőtlenül is befolyásolhatja egy-egy ilyen megállapodás.

A napilap úgy véli, hogy az andalúziai győzelemből nem vonhat le messzemenő következtetéseket a párt országos vezetése, mivel az Susana Díaznak köszönhető, aki nagyon személyes hangvételű kampányt folytatott.

A spanyol sajtó az országot kormányzó Néppárt vereségeként értékeli az eredményt. Az El Mundo című napilap felidézte, hogy Mariano Rajoy miniszterelnök korábban maga mondta azt az andalúziai választásról, hogy egyfajta tesztje lesz a májusi helyhatósági és az év végi általános parlamenti választásoknak. A napilap szerint azzal, hogy 500 ezerrel kevesebben voksoltak rájuk, mint 2012-ben, a választók világos üzenetet küldtek a PP-nek.

A lapok szerint ugyan a tavaly januárban alakult és azóta hatalmas népszerűséget szerzett Podemos ugyan kiváló eredményt ért el a harmadik hellyel, de korántsem szerepelt olyan jól, mint várták. Az eredmény alapján - értékelik - nem kormányzati alternatívának, hanem erős ellenzéknek tekinthető a spanyol baloldalon. Ők eégedettek a saját teljesítményükkel, mert szerintük azt jelzi, hogy változás kezdődött Spanyolországban.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com