A brit nagymamát halálra ítélték Balin

Az 56 éves brit nagymama Lindsay Sandiford halálbüntetés elleni fellebbezését elutasította a Legfelsőbb Bíróság Balin.

Az Indonéziában található  sziget Legfelsőbb Bírósága helyben hagyta a múlt januárban hozott ítéletet, amelyben halálra ítélték az 56 éves asszonyt, kábítószer csempészet miatt - mondta el a bíróság szóvivője.

A halálbüntetést, egy kivégzőosztag fogja végrehajtani, amennyiben ezt jóváhagyják. A nő még a Jakarta-i Legfelsőbb Bírósághoz is beadhat további fellebbezést, ennek eredményétől függ sorsa alakulása.

Az nagymamát múlt évben fogták el kokain csempészet miatt, a bőröndje belső bélésébe rejtve, 1.600.000 £ vagyis 572 millió Ft értékű kokaint találtak  nála.

Annak ellenére kapta a halálbüntetést, hogy letartóztatása után segített lebuktatni a bűntársait, többek között azokat is, akik valójában kitalálták és megszervezték a csempészetet.

Julian Pond (43) péládul összesen 6 év börtönbüntetést kapott, kokain birtoklásért. Partnere Rachel Dougall (38) 1 év börtönt és a 40 éves Paul Beales pedig 4 év börtön büntetést kapott.

Sandiford azt állítja, hogy ő csak azért segédkezett a csempészetben, mert halálosan megfenyegették. Jelenleg a siralomházban van, a hírhedt Kerobokan börtönben, Balin. Az asszonynak két fia van és egy unokája, aki még csecsemő.

A Brit kormánynak súlyos aggodalmakat okoz a kialakult helyzet, gondok voltak a nő jogi képviseletével, a fogva tartás körülményeivel és a kormány túlzottnak találja a büntetés mértékét, hiszen az asszony segített és együttműködött a hatóságokkal.

Forrás:dailymail.co.uk

Hozzászólások

Végzetes menekülés a hatodikról

Végzetes menekülés a hatodikról

A kolumbiai Sabaneta egyik toronyházában ütött rajta egy körözött chilei maffiózón a rendőrség speciális egysége, és az egyik kommandós testkamerája rögzítette a 31 éves férfi döbbenetes próbálkozását a menekülésre.

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Munka közben akarta látni a lánglovagokat James Brown.

Kidflix

Kidflix

Kétmillió felhasználóval rendelkezett az a streaming oldal, amit nemzetközi együttműködés eredményeként most számoltak fel.

Lekövették a gyémántnyelőt

Lekövették a gyémántnyelőt

Florida északnyugati részén került pont egy 400 kilométerrel arrébb elkövetett gyémántrablás végére, és a 280 millió forintos zsákmány is meglett, jóllehet azt Jaythan Gilder (32) az elfogása előtt lenyelte.

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Egy 60 esztendős brit állampolgár 25 éven keresztül élt a délkelet-ázsiai országban egy 30 napos vízummal.

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Eltünések, gyilkosságok, balesetek és halálesetek, amelyek halloweenkor történtek.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

http://ujhazak.com