A köztiszteletben álló télapó titokban saját lányait molesztálta

Két testvér 12 évig titkolta, hogy apjuk rendszeresen molesztálta és megerőszakolta őket. A félelem, hogy nem hiszik majd el nekik, hogy köztiszteletben álló apjuk egy szörnyeteg, mindennél erősebb volt.

A jelenleg 22 éves Nicola Twomey, és a 27 éves Emma Wills sok éven keresztül hallgatásba burkolóztak arról, hogy apjuk Kevin Twomey megerőszakolta őket családi otthonukban Port Talbot-ban, Dél-Walesben.

article-2480268-19150C1100000578-833_634x464Nicola esetében 5 éves korában kezdte el apja a zaklatást és tinédzser korában megerőszakolta.

Emmát meg 10 éves korában rontotta meg a férfi. Minden alkalommal azt mondta gyerekeinek, hogy senkinek nem szabad elmondaniuk, ha nem akarják, hogy szétessen a családjuk.

1A kislányok mellét fogdosta, azzal az indokkal, hogy csak akkor fog nőni ha masszírozzák és nemi szervét a kezükbe adta amikor becsukták a szemüket, később nem riadt vissza a megerőszakolástól sem. A lányok számára kiderült egymás előtt, hogy mindkettejükkel megtette apjuk a szörnyűségeket, de nem merték senkinek elmondani, mert attól féltek nem hisznek majd nekik. Az apa ugyanis mindeközben sokat dolgozott a közösségért, ő volt a helyi télapó, rugby csapatot és krikett csapatokat szervezett. Kívülről tökéletes családnak tűntek.

article-2480268-19150C2900000578-995_306x423 (2)Emma 22 éves korában elköltözött amikor kislánya született. Nicole pedig amikor meglátta apja kezében a kislányt, úgy döntött elmond mindent. A lányok így végül sok év hallgatás után először elmondták anyjuknak, majd később a rendőrségnek is a történteket és az apát 14 évre börtönre ítélte a bíróság.

forrás:dailymail.co.uk

Hozzászólások

Végzetes menekülés a hatodikról

Végzetes menekülés a hatodikról

A kolumbiai Sabaneta egyik toronyházában ütött rajta egy körözött chilei maffiózón a rendőrség speciális egysége, és az egyik kommandós testkamerája rögzítette a 31 éves férfi döbbenetes próbálkozását a menekülésre.

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Munka közben akarta látni a lánglovagokat James Brown.

Kidflix

Kidflix

Kétmillió felhasználóval rendelkezett az a streaming oldal, amit nemzetközi együttműködés eredményeként most számoltak fel.

Lekövették a gyémántnyelőt

Lekövették a gyémántnyelőt

Florida északnyugati részén került pont egy 400 kilométerrel arrébb elkövetett gyémántrablás végére, és a 280 millió forintos zsákmány is meglett, jóllehet azt Jaythan Gilder (32) az elfogása előtt lenyelte.

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Egy 60 esztendős brit állampolgár 25 éven keresztül élt a délkelet-ázsiai országban egy 30 napos vízummal.

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Eltünések, gyilkosságok, balesetek és halálesetek, amelyek halloweenkor történtek.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

http://ujhazak.com