A TV-ből ismerték fel a süti tolvajt!

Az ITV reggeli showjából ismerték fel az élelmiszerbolti tolvajt.

A 24 éves nőt, aki a TV-ben panaszkodott arról, hogy nem veszik fel kövérsége miatt dolgozni, pár órával később már a rendőrség "vendégszeretetét élvezte" ugyanis sütemény lopása miatt letartóztatták.

Az egyedülálló anya, elmondta Phillip Schofield és Holly Willoughby-nak hogy, a munkáltatók amikor meglátják, csak forgatják a szemüket az interjún. Egyedül egy részmunkaidős állást sikerült eddig szereznie, mint iskolai étkeztető, pedig nagyon sok helyre jelentkezett. A lány arról panaszkodott, hogy szeretne dolgozni és nem szociális juttatásokon élni, de lényegileg a saját kövérségének áldozata.

Jay Cole szerint hiába megy el bármilyen állás interjúra, csak furcsán néznek rá a kinézete miatt, pedig szerinte a munka elvégzéséhez a tudásnak kellene számítania, nem a külső megjelenésnek. Szerinte senki nem rakna ki az ügyfelek "szeme elé" egy olyan túlsúllyal rendelkező nőt, mint ő.

Röviddel a felvétel után, elfogták egy élelmiszer boltban, ahol 15 ezer Ft értékben, süteményeket, kekszet, szendvicset, pezsgőt és üdítőitalokat lopott el. A lopás nem egyszeri alkalom volt, ugyanis 8 nappal azelőtt is süteményeket tulajdonított el ugyanazon boltban.

Forrás:mirror.co.uk

Hozzászólások

Végzetes menekülés a hatodikról

Végzetes menekülés a hatodikról

A kolumbiai Sabaneta egyik toronyházában ütött rajta egy körözött chilei maffiózón a rendőrség speciális egysége, és az egyik kommandós testkamerája rögzítette a 31 éves férfi döbbenetes próbálkozását a menekülésre.

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Munka közben akarta látni a lánglovagokat James Brown.

Kidflix

Kidflix

Kétmillió felhasználóval rendelkezett az a streaming oldal, amit nemzetközi együttműködés eredményeként most számoltak fel.

Lekövették a gyémántnyelőt

Lekövették a gyémántnyelőt

Florida északnyugati részén került pont egy 400 kilométerrel arrébb elkövetett gyémántrablás végére, és a 280 millió forintos zsákmány is meglett, jóllehet azt Jaythan Gilder (32) az elfogása előtt lenyelte.

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Egy 60 esztendős brit állampolgár 25 éven keresztül élt a délkelet-ázsiai országban egy 30 napos vízummal.

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Eltünések, gyilkosságok, balesetek és halálesetek, amelyek halloweenkor történtek.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

http://ujhazak.com