"Az anyám nem halott,isten lesz belőle"

Két nővért és egy fivérüket tartóztatták le a mai nap folyamán Japánban, Usa városában, mert azok a három éve halott édesanyjuk csontvázát otthon tartották. Elmondásuk szerint erre azért volt szükség, mivel feltehetően édesanyjukból isten válik, ezért meg kell őrizni a földi maradványait.

A sokkoló esetről ma hullt le a lepel, noha több alkalommal is voltak gyanús jelek ezt megelőzően. A japán testvérek vallási okokból követték el a bűntényt bevallásuk szerint, bár nem értik,miért minősül ez annak és miért tartóztatta le őket a rendőrség, hiszen ők csak az édesanyjuk istenné válását várták.

A testvérek egyébként mind 50 év felettiek, a férfi 65, a két nővér pedig 59 és 52 éves.
A rendőrség egyébként azzal a váddal érkezett a helyszínre, hogy visszaélés történt egy idős hölgy testével. A leszármazottai nem kívánták beengedni a rendőrséget az otthonukba, és azzal a felkiáltással, hogy "erre nincs szükség, és nincs indokuk őt látni", útját állták a rendvédelmi szerv tagjainak. Ezután a rendőrök bejutottak a házba, és megtalálták Mrs. Ishigai földi maradványait arccal felfelé fekve, a vallási okoknak megfelelően egy japán futonágyon.

Egyszer istenné fog válni... Egyszer istenné fog válni...

A három gyermek tagadta a visszaélés vádját, és azt mondták, az édesanyjuk még mindig él, csak ebben a formában. Szerintük hamarosan istenné fog válni, ez is a folyamat egyik lépcsője, ami most történik. Hiszik, hogy ezzel Istent szolgálják, és ebben a formában az édesanyjuk nem számít halottnak.

A szomszédok és a környékbeliek egyébként a közösség tiszteletbeli tagjaiként emlegették a három testvért, ugyanakkor megjegyezték, hogy szokatlan vallást gyakorolnak, és elvont tevékenységeket folytatnak a mindennapokban.
Amikor pedig a rokonság jött látogatóba, az idősebb nővér egy kerti kapával űzte el őket, mondván, hogy nincs itt keresnivalójuk.
Sokakban felmerült, hogy a hozzátartozók azért nem jelentették be a szerettük halálát, mert nem akarták, hogy megvonják tőlük a nyugdíjat.

Jelenleg folynak a vizsgálatok, hogy megállapítsák, mikor távozott el az idős hölgy, és hogy hogyan lelte halálát, valamint, hogy biztosat mondhassanak a személyazonosságáról. Egyenlőre annyit tudnak, hogy 88 év körüli lenne, ha életben maradt volna.

A hagyományos vallás egyébként nem ritkán együtt jár az ősi elemek tiszteletével, de legtöbbször ez abban nyilvánul meg, hogy a szentélyeken vagy sírokon felajánlásokat, kis ajándékokat hagynak.

Hozzászólások

Végzetes menekülés a hatodikról

Végzetes menekülés a hatodikról

A kolumbiai Sabaneta egyik toronyházában ütött rajta egy körözött chilei maffiózón a rendőrség speciális egysége, és az egyik kommandós testkamerája rögzítette a 31 éves férfi döbbenetes próbálkozását a menekülésre.

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Munka közben akarta látni a lánglovagokat James Brown.

Kidflix

Kidflix

Kétmillió felhasználóval rendelkezett az a streaming oldal, amit nemzetközi együttműködés eredményeként most számoltak fel.

Lekövették a gyémántnyelőt

Lekövették a gyémántnyelőt

Florida északnyugati részén került pont egy 400 kilométerrel arrébb elkövetett gyémántrablás végére, és a 280 millió forintos zsákmány is meglett, jóllehet azt Jaythan Gilder (32) az elfogása előtt lenyelte.

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Egy 60 esztendős brit állampolgár 25 éven keresztül élt a délkelet-ázsiai országban egy 30 napos vízummal.

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Eltünések, gyilkosságok, balesetek és halálesetek, amelyek halloweenkor történtek.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

http://ujhazak.com