Az apjától terhes a 14 éves lány

Kérdéses, hogy nemi erőszak során ejtette-e teherbe a lányát a 43 éves férfi. BueNueGY-bilincsesferfi
Borzalmas titokra derült fény a nagymihályi járásban, az ukrán-szlovák határon fekvő Szirénfalvában, ahol is a falubelieknek vált gyanússá, hogy az egyik 14 éves gyereknek egyre nagyobb a hasa.

A kislány anyja minduntalan elhárította azt a feltételezést, hogy a lánya gyermeket várna, és azzal magyarázta a gyors súlyszaporodást, hogy nemes egyszerűséggel jól főz, és ettől indult hízásnak a lány – mesélte az egyik szomszéd a Bumm.sk-nak.

A magyarázat viszont nem altatta el a falu nőiben a gyanakvást, és végül sikeresen rávették a 35 éves anyától, hogy vigye el a lányát a nőgyógyászhoz.
Ott, amikor a vizsgálatok megvoltak, kiderült, hogy tényleg nem a koszt miatt nőtt meg a lány testsúlya, hanem azért, mert már nyolc hónapos terhes.

Természetesen az ügyben a rendőrség azonnal nyomozást indított, és kihallgatták Andrejt, az apát, aki beismerte, hogy ő ejtette teherbe a tulajdon lányát.

A családdal kapcsolatban több furcsaság is napvilágot látott.
Kiderült, hogy a szülők hat gyereke közül az egyik intézetben van, egy másikat a rokonok nevelnek.

A polgármester elmondta, hogy habár a családot sose kellett hivatalos eljárás alá vonni, mégis ő úgy gondolja, hogy voltak problémák velük.
Ráadásul olyan alacsony az intelligenciájuk, hogy a pénzzel nem is tudtak bánni, ezért azt a polgármester intézte nekik mindenféle átutalással.

A rendőrség az esettel kapcsolatban eddig azt állapította meg, hogy a férj rendszeresen verte a feleségét, és gyerekeit.
A teherbe ejtett legidősebb gyerekével pedig együtt aludt, míg az asszony külön szobában.

Hogy pontosan mi is történt, és a férfi kényszerítette-e a lányát a nemi aktusra, még nem bizonyított, a rendőrség tovább vizsgálja az ügyet.

Hozzászólások

Végzetes menekülés a hatodikról

Végzetes menekülés a hatodikról

A kolumbiai Sabaneta egyik toronyházában ütött rajta egy körözött chilei maffiózón a rendőrség speciális egysége, és az egyik kommandós testkamerája rögzítette a 31 éves férfi döbbenetes próbálkozását a menekülésre.

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Munka közben akarta látni a lánglovagokat James Brown.

Kidflix

Kidflix

Kétmillió felhasználóval rendelkezett az a streaming oldal, amit nemzetközi együttműködés eredményeként most számoltak fel.

Lekövették a gyémántnyelőt

Lekövették a gyémántnyelőt

Florida északnyugati részén került pont egy 400 kilométerrel arrébb elkövetett gyémántrablás végére, és a 280 millió forintos zsákmány is meglett, jóllehet azt Jaythan Gilder (32) az elfogása előtt lenyelte.

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Egy 60 esztendős brit állampolgár 25 éven keresztül élt a délkelet-ázsiai országban egy 30 napos vízummal.

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Eltünések, gyilkosságok, balesetek és halálesetek, amelyek halloweenkor történtek.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

http://ujhazak.com