Az idős nő lábán több száz lárva kelt ki - ezért maradt életben!

Több száz légylárva kelt ki az idős néni nyílt sebeiben és ez segített életben maradnia, mivel felnőtt lánya annyira elhanyagolta, hogy szó szerint rothadni kezdett a lába.


Egy nőt tartóztattak le tegnap, miután a rendőrség az idős édesanyját szörnyű körülmények között, vizelettől és fekáliától a szennyezett ágyneműben találták meg. Nem ez volt a legborzasztóbb, hanem hogy a lábán több száz kukac mászott. A tűzoltók és a mentők a 70 éves nénit azonnal a megyei kórházba szállították, ahol kritikus állapotban kezelik.


article-2349763-1A8BAF40000005DC-216_634x465Lánya, a 46 éves Sherrie Morton-t vádolják azzal, hogy elhanyagolta a súlyosan elhízott édesanyját.

Morton azt állította, hogy a kukacok csak két nappal a rendőrség kiérkezése előtt jelentek meg édesanyja lábán. Állításival szemben áll a mentősök véleménye, akik azt mondják, hogy az asszony legalább egy hónappal korábban sérült meg. Az orvosok szerint a néni a súlyosan gyulladt seb és az üszkösödés miatt nem csak, hogy el is veszíthette volna a lábát, de meg is halhatott volna.


article-2349763-1A89BB4D000005DC-389_306x273Legyek köröztek a szobában, ahol őt lekötözve tartotta a lánya és az idős nő arra panaszkodott, hogy „ég” a lába. Morton azt mondta a rendőrségnek, hogy órákba telt, amire a 180 kilós édesanyján kicserélte a pelenkát és tisztába tette, a testét pedig borotvahabbal tisztította. Azt is bevallotta, hogy az utóbbi időben ő is észlelte a rothadó hús szagát..

A rendőrség szerint: "A kukacok segítettek életben tartani a nénit. Annak köszönheti az életét, hogy a kukacok megették a rothadó bőrt és a fertőzött szöveteket, és lassította a fertőzést."


article-2349763-1A89B49F000005DC-373_634x398A kórházban több száz kukacot távolítottak el az idős nő testéről egy nappal azután, hogy a hatóságok kimentették a borzasztó körülmények közül, hol élt. Morton akkor tárcsázta a 911-et, amikor az egyik barátja fenyegetőzött, miután meglátta több száz kukacot, amik az anya nyílt sebeiben nyüzsögtek. A nő úgy írta le a látványt, mint egy "horror film". Az anya azt állította, hogy jól vigyázott rá a lánya.


"A néni azt mondta a kórházban, hogy a házi gondozás rendben volt," nyilatkozta az egyik nyomozó "Azonban ő nem fogta fel, hogy az, akinek kukacok ették a húsát nem volt jó kezekben."

A nyomozó hozzátette, hogy a házban nagy halom szemét volt, elviselhetetlen volt a rothadó húsnak, ürüléknek és az ammóniának a szaga. A idős nő lányát letartóztatták, 35 millió forintnyi óvadékért szabadulhat csak.


www.dailymail.co.uk


Hozzászólások

Végzetes menekülés a hatodikról

Végzetes menekülés a hatodikról

A kolumbiai Sabaneta egyik toronyházában ütött rajta egy körözött chilei maffiózón a rendőrség speciális egysége, és az egyik kommandós testkamerája rögzítette a 31 éves férfi döbbenetes próbálkozását a menekülésre.

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Munka közben akarta látni a lánglovagokat James Brown.

Kidflix

Kidflix

Kétmillió felhasználóval rendelkezett az a streaming oldal, amit nemzetközi együttműködés eredményeként most számoltak fel.

Lekövették a gyémántnyelőt

Lekövették a gyémántnyelőt

Florida északnyugati részén került pont egy 400 kilométerrel arrébb elkövetett gyémántrablás végére, és a 280 millió forintos zsákmány is meglett, jóllehet azt Jaythan Gilder (32) az elfogása előtt lenyelte.

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Egy 60 esztendős brit állampolgár 25 éven keresztül élt a délkelet-ázsiai országban egy 30 napos vízummal.

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Eltünések, gyilkosságok, balesetek és halálesetek, amelyek halloweenkor történtek.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

http://ujhazak.com