Elítélték a kannibalizmust tervezgető rendőrt

Gilberto Valle bűnös. A New York-i exrendőr pere az egész világon nagy felháborodást keltett, főleg amiatt, mert annak során a kannibalizmust tervezgető gyanúsított egyre sötétebb fantáziái kerültek napvilágra.

Gilberto Valle Facebook fotója Gilberto Valle Facebook fotója

A 28 éves Vallét azért ítélték el, mert rendőrségi adatbázisok felhasználásával potenciális áldozatai elrablását, megerőszakolását és kannibalizmust tervezgetett.

A becsavarodott exrendőrre volt felesége riasztotta a hatóságokat, miután annak számítógépén megtalálta a beteg tervek részletes leírását.

Az FBI nyomozói legalább száz nő fényképes adataira leltek, melyeket Valle rendőrségi adatbázisokból gyűjtött össze. Továbbá megtalálták azokat a chat és email üzeneteket, melyekből kiderült, hogy a férfi másokkal is megvitatta terveit.

A védelem azzal védekezett, hogy a bűncselekmények kizárólag a gyanúsított fantáziáiban léteztek. Fizikailag semmilyen bűnt sem követett el.

Ez a védelmi terv akkor omlott össze, amikor a nyomozás során kiderült, hogy Valle elfogása előtt már találkozott néhány potenciális áldozatával. Lényegében megtette azt az igazán komoly lépést a bűncselekmény végrehajtása érdekében, amely elválasztja a fantáziát a valódi cselekedettől.

Az üggyel kapcsolatos viták főleg erről szóltak. A kulcskérdés pedig az volt, hogy mennyire volt konkrét a tervezett bűncselekményekkel kapcsolatos kommunikációjában és a „felkészülésben”.

Márpedig az, hogy az interneten az emberek rögzítéséhez legalkalmasabb kötél után kutatott, illetve hogy olyan egyszerűen beszerezhető anyagokat keresett, amelyekkel könnyen el lehet kábítani egy felnőtt embert… nos, ezek elég konkrét dolgok.

Valle 27 éves volt felesége, Kathleen Mangan is tanúskodott ellene. Azt mondta olyan emaileket talált, amelyekben Gilberto azt írta, hogy elvágja exneje torkát, illetve elrabolja és megöli Kathleen barátnőjét is.

A keddi ítélethirdetéskor Preet Bharara, manhattani ügyész azt mondta: „Gilberto Vallét, nők elrablását, groteszk és kegyetlen bűnök elkövetését előkészítő, rendkívül valósághű és pontos tervei miatt a bíróság bűnösnek találta… Az internet szabad gondolatok cseréjére kiválóan alkalmas fórum, de nem nyújt védelmet olyan személy számára, aki bűncselekmények megtervezésére és a bűncselekmények elkövetéséhez segítő eszközként használja azt.”

Forrás: BBC

Hozzászólások

Végzetes menekülés a hatodikról

Végzetes menekülés a hatodikról

A kolumbiai Sabaneta egyik toronyházában ütött rajta egy körözött chilei maffiózón a rendőrség speciális egysége, és az egyik kommandós testkamerája rögzítette a 31 éves férfi döbbenetes próbálkozását a menekülésre.

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Munka közben akarta látni a lánglovagokat James Brown.

Kidflix

Kidflix

Kétmillió felhasználóval rendelkezett az a streaming oldal, amit nemzetközi együttműködés eredményeként most számoltak fel.

Lekövették a gyémántnyelőt

Lekövették a gyémántnyelőt

Florida északnyugati részén került pont egy 400 kilométerrel arrébb elkövetett gyémántrablás végére, és a 280 millió forintos zsákmány is meglett, jóllehet azt Jaythan Gilder (32) az elfogása előtt lenyelte.

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Egy 60 esztendős brit állampolgár 25 éven keresztül élt a délkelet-ázsiai országban egy 30 napos vízummal.

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Eltünések, gyilkosságok, balesetek és halálesetek, amelyek halloweenkor történtek.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

http://ujhazak.com