Elvették a szektától a gyermekeket - bántalmazás miatt

Negyven gyereket vettek el egy keresztény szektától Németország déli részén, miután gyermekek bántalmazása miatt razziázott a rendőrség egy kolostorban és a szektához tartozó gazdaságnál.

A gyerekek hét hónap és 17 év közöttiek voltak, a Twelve Tribes szekta tagjai, melynek gyökerei az Egyesült Államokba nyúlnak vissza. Befogadó családoknál helyezték el a fiatalokat, míg a csoportot vizsgálják.

A szekta az Ó-és Újszövetség tanításai alapján él és hisznek a testi fenyítésben.

Ezért voltak megfigyelés alatt egy ideig, különösen, hogy nem voltak hajlandóak iskolába küldeni a gyerekeket.  A szekta két komplexumát lezárták pénteken és a hatóság emberei kifejtették, hogy előző nap hajnalban több, mint 100 száz rendőr három és fél óra alatt végigkutatta - a gyermekek folyamatos és jelentős bántalmazása utáni friss bizonyítékokat - keresve a helyszíneket.

Klosterzimmern, home to Twelve Tribes sectA szülők saját bevallása szerint, azt az utasítást kapták, hogy a gyerekeket egy kis nádszerű rúddal verjék, amely fájdalmat okoz, de viszont látható sérülés nem marad a használata után. A Twelve Tribes-nak, mintegy 100 tagja van két helyen Bajorországban.

A csoport honlapján kijelentik, hogy a szekta egy " nyitott és átlátható közösség, amely nem tűri semmilyen formában a gyermekek bántalmazását. A gyerekek szerető környezetben nőnek fel." De Helmut Beyschlag, a Noldingen kerületi bíróság vezetője elmondta: " Azt gyanítjuk, hogy a szülők gyakorolják a visszaéléseket. "

A Twelve Tribes önellátó, valamint ellenáll a gyermekek állami oktatásának és elutasítja szexuális nevelést. A nők (az úgynevezett " nővérek ") alá vannak rendelve a férfiaknak (az úgynevezett "testvérek"-nek).

Forrás:theguardian.com

Hozzászólások

Végzetes menekülés a hatodikról

Végzetes menekülés a hatodikról

A kolumbiai Sabaneta egyik toronyházában ütött rajta egy körözött chilei maffiózón a rendőrség speciális egysége, és az egyik kommandós testkamerája rögzítette a 31 éves férfi döbbenetes próbálkozását a menekülésre.

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Munka közben akarta látni a lánglovagokat James Brown.

Kidflix

Kidflix

Kétmillió felhasználóval rendelkezett az a streaming oldal, amit nemzetközi együttműködés eredményeként most számoltak fel.

Lekövették a gyémántnyelőt

Lekövették a gyémántnyelőt

Florida északnyugati részén került pont egy 400 kilométerrel arrébb elkövetett gyémántrablás végére, és a 280 millió forintos zsákmány is meglett, jóllehet azt Jaythan Gilder (32) az elfogása előtt lenyelte.

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Egy 60 esztendős brit állampolgár 25 éven keresztül élt a délkelet-ázsiai országban egy 30 napos vízummal.

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Eltünések, gyilkosságok, balesetek és halálesetek, amelyek halloweenkor történtek.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

http://ujhazak.com