Emberéletet is követeltek a guineai zavargások

Komoly összecsapások robbantak ki Guineában, ahol ellenzéki tüntetők vonultak az utcára. A kormány intézkedései ellen tiltakoznak a választásokra készülő országban.


Főként ellenzéki fiatalok vonultak az utcákra Guineában, ahol kövekkel dobálták meg a helyszínre vonuló rohamrendőröket.
A hatóságok és a tömeg többször is összecsaptak, könnygáz gránátokat is bevetettek a zavargók ellen.
Az események Bambeto kerületben történtek, ez a rész a helyi ellenzék fellegvára.

A kiváltó ok az volt, hogy a kormány az ellenzék kifejezett követelései ellenére folytatta a parlamenti választások előkészítését.

Azért ellenzik a voksolás megtartását, mert a kormány továbbra sem bontotta fel a dél-afrikai illetőségű Waymark céggel korábban kötött szerződését, így továbbra is ennek vállalatnak van megbízása a választói névjegyzék összeállítására.
Úgy vélik, ha az együttműködés fennmarad, az a választások manipulálásához fog vezetni.

A szemtanúk úgy nyilatkoztak, a lázongó fiatalok a repülőtérhez vezető utat is lezárták, a rendőrök pedig közéjük lőttek. Egy ember életét vesztette, hárman súlyosan megsebesültek az összecsapások során.
Egy helyi lakos szerint a rohamrendőrök mellett a csendőrök is megjelentek a helyszínen.
Damatang Alber Camara kormányszóvivő úgy nyilatkozott,  hét ellenzékit tartóztattak le a zavargások miatt.

forrás: Reuters, afriport.hu


 

Hozzászólások

Végzetes menekülés a hatodikról

Végzetes menekülés a hatodikról

A kolumbiai Sabaneta egyik toronyházában ütött rajta egy körözött chilei maffiózón a rendőrség speciális egysége, és az egyik kommandós testkamerája rögzítette a 31 éves férfi döbbenetes próbálkozását a menekülésre.

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Munka közben akarta látni a lánglovagokat James Brown.

Kidflix

Kidflix

Kétmillió felhasználóval rendelkezett az a streaming oldal, amit nemzetközi együttműködés eredményeként most számoltak fel.

Lekövették a gyémántnyelőt

Lekövették a gyémántnyelőt

Florida északnyugati részén került pont egy 400 kilométerrel arrébb elkövetett gyémántrablás végére, és a 280 millió forintos zsákmány is meglett, jóllehet azt Jaythan Gilder (32) az elfogása előtt lenyelte.

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Egy 60 esztendős brit állampolgár 25 éven keresztül élt a délkelet-ázsiai országban egy 30 napos vízummal.

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Eltünések, gyilkosságok, balesetek és halálesetek, amelyek halloweenkor történtek.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

http://ujhazak.com