Felgyújtotta a tolószékbe kényszerült férjét

Féltette az életet az a férfi, akit végül megölt a felesége, akivel utálták egymást.Beverley Dalziel
Rég nem élt boldog házasságban Beverley Dalziel a nála 20 évvel idősebb férjével. A Dél-Ausztráliában élő pár annyira utálta egymást, hogy már egymásra sem bírtak nézni, de valamiért mégis egymás mellett maradtak.

Az időmúlásával a férfinél krónikus hátfájás alakult ki, amiért tolókocsiba kényszerült. A 47 éves asszony ezért kénytelen volt gondoskodni a férjéről, ám abban nem volt köszönet, hiszen egyszer a házba kiérkező mentősök a földön fekve találták a férfit, akinek a testét zúzódások borították. Egy másik esetben Dalziel egy kihalt telekre tolta a férjét és otthagyta ázni az esőn.

A férfi már annyira félt a nejétől, hogy késsel a párnája alatt aludt, ám ez se mentette meg az életét, hiszen Dalziel végül megölte. A nő megvárta, amíg elalszik a férje, majd benzint locsolt rá, és felgyújtotta.

Dalziel azonban korántsem mondhatta tökéletesnek a gyilkosságot, hiszen gyanúsan nyugodt hangon hívta ki a tűzoltókat, akiknek azt hazudta, hogy elektromos hiba történt, vagy a férje dohányzott, de az sem kizárt, hogy önmagát gyújtotta fel.

A lánglovagok viszont megállapították, hogy a tűz az ágy lábánál keletkezett, és ágyra valamilyen folyadékot locsoltak. Hamarosan a konyhából előkerült az öngyújtó és az üres benzineskanna is. Dalziel bűnössége tehát kiderült, úgyhogy a rendőrség letartóztatta. A büntetőpere pedig most vette kezdetét.

(Forrás: Hír24)

Hozzászólások

Végzetes menekülés a hatodikról

Végzetes menekülés a hatodikról

A kolumbiai Sabaneta egyik toronyházában ütött rajta egy körözött chilei maffiózón a rendőrség speciális egysége, és az egyik kommandós testkamerája rögzítette a 31 éves férfi döbbenetes próbálkozását a menekülésre.

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Munka közben akarta látni a lánglovagokat James Brown.

Kidflix

Kidflix

Kétmillió felhasználóval rendelkezett az a streaming oldal, amit nemzetközi együttműködés eredményeként most számoltak fel.

Lekövették a gyémántnyelőt

Lekövették a gyémántnyelőt

Florida északnyugati részén került pont egy 400 kilométerrel arrébb elkövetett gyémántrablás végére, és a 280 millió forintos zsákmány is meglett, jóllehet azt Jaythan Gilder (32) az elfogása előtt lenyelte.

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Egy 60 esztendős brit állampolgár 25 éven keresztül élt a délkelet-ázsiai országban egy 30 napos vízummal.

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Eltünések, gyilkosságok, balesetek és halálesetek, amelyek halloweenkor történtek.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

http://ujhazak.com