Felgyújtották a gyerekek az autót, amibe be voltak zárva!

Az új-zélandi két gyerekes anyuka bement vásárolni egy üzletbe és gyerekeit kint hagyta addig a kocsiban. Az egyik kisgyerek egy öngyújtóval játszott és meggyújtotta az előtte levő ülés huzatát, mindketten kórházban vannak, súlyos állapotban. 

Az egyik üzlet eladója vette észre az autóból kiáradó füstfelhőt és azonnal intézkedett.

A két kisgyerek akik az autóban voltak, addigra elvesztették eszméletüket és súlyos égési sérüléseket szereztek. Testfelületük 40 % -a megégett.

A 3 éves kislány jelenleg is kritikus állapotban fekszik az Auckland Middlemore Kórházban, testvére pedig a 22 hónapos kisfiú állapota ugyan mára stabilizálódott, de még mindig az intenzív osztályon tartják az orvosok.

Az egyik üzlet tulajdonos kezdte meg a mentést, tűzoltó készülékkel rohant a kocsihoz és eloltotta a lángokat. Ezután vette észre a kisgyerekeket az autó hátsó részében. A hangosbemondón értesítették a vásárló anyukát is, aki amire kiért addigra már folyamatban volt a gyerekek mentése.

A gyulladás oka valószínűsíthetően a gépkocsiban talált öngyújtó volt, amivel a 3 éves kislány elkezdett játszani és véletlenül meggyújtotta az ülés huzatot. Az anyuka személyesen köszönte meg a mentést. A rendőrség és a Gyermek és Ifjúsági szolgálat is nyomozást kezdett az ügyben.

Forrás:vezess.hu, stuff.co.nz

Hozzászólások

Végzetes menekülés a hatodikról

Végzetes menekülés a hatodikról

A kolumbiai Sabaneta egyik toronyházában ütött rajta egy körözött chilei maffiózón a rendőrség speciális egysége, és az egyik kommandós testkamerája rögzítette a 31 éves férfi döbbenetes próbálkozását a menekülésre.

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Munka közben akarta látni a lánglovagokat James Brown.

Kidflix

Kidflix

Kétmillió felhasználóval rendelkezett az a streaming oldal, amit nemzetközi együttműködés eredményeként most számoltak fel.

Lekövették a gyémántnyelőt

Lekövették a gyémántnyelőt

Florida északnyugati részén került pont egy 400 kilométerrel arrébb elkövetett gyémántrablás végére, és a 280 millió forintos zsákmány is meglett, jóllehet azt Jaythan Gilder (32) az elfogása előtt lenyelte.

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Egy 60 esztendős brit állampolgár 25 éven keresztül élt a délkelet-ázsiai országban egy 30 napos vízummal.

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Eltünések, gyilkosságok, balesetek és halálesetek, amelyek halloweenkor történtek.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

http://ujhazak.com