Halála előtt gondoskodott felesége kisemmizéséről

Börtönbe került, mert megpróbálta megölni feleségét és szeretőjét egy angol milliomos. A cellájában később felakasztotta magát, ám előtte megbízott valakit, fossza ki a nejét.


Az angol milliomos megbízottja eltüntette pénzét a bankszámláiról és kipakolta a luxusbútorokat a feleséggel közös lakásokból. A korábban gyilkossági kísérletért lecsukott milliomos később cellájában vetett véget életének.
A pár tíz évet töltött együtt és két gyereket neveltek.

Egyikük  tizenegy, másikuk hét éves. A viszony akkor romlott meg, mikor a nő egy társkeresőn újra kapcsolatba lépett egykori fiatalkori szerelmével.

Peter Mason állítólag évi több mint hetvenmillió forintnak megfelelő fontot keresett. Tavaly júniusban feleségével úgy döntöttek, elválnak és elosztják a vagyonukat.
Ám miután a megbeszélésről mindketten hazaindultak, Mason követni kezdte a nőt, majd többször is megszúrta őt és szeretőjét. Az esetet követően autóval akart elmenekülni a helyszínről, ám elütött egy arra járó motorost, így nem tudott feltűnés nélkül távozni.

Az ügy kapcsán megszólalt Mason későbbi csatlósa is, aki eltüntette az anyagi javakat a férfi halála előtt. A milliomos azért szánta magát a tettre, mert szerinte a felesége a szeretőjével együtt ki akarta forgatni a vagyonából. Ezért úgy döntött, inkább újdonsült cellatársáé legyen a vagyon, minthogy egykori szerelme kaparintsa meg azt.
A rabtárs azt állítja, két meghatalmazást is kapott az újdonsült baráttól. Az egyiken a bankszámla adatai szerepeltek, a másikon pedig a terv, hogy mindent pakoljon ki a két házából szabadulása után.
Mason holtteste mellett gyermekkori fotóját és egy búcsúlevelet is találtak.


A feleség testvére úgy nyilatkozott az ügyben, hogy a hatalmas összegekre szükségük van a gyerekek jövőjének biztosításához, így most minden erővel a vagyon felkutatásán vannak.

forrás: velvet.hu

 

Hozzászólások

Végzetes menekülés a hatodikról

Végzetes menekülés a hatodikról

A kolumbiai Sabaneta egyik toronyházában ütött rajta egy körözött chilei maffiózón a rendőrség speciális egysége, és az egyik kommandós testkamerája rögzítette a 31 éves férfi döbbenetes próbálkozását a menekülésre.

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Munka közben akarta látni a lánglovagokat James Brown.

Kidflix

Kidflix

Kétmillió felhasználóval rendelkezett az a streaming oldal, amit nemzetközi együttműködés eredményeként most számoltak fel.

Lekövették a gyémántnyelőt

Lekövették a gyémántnyelőt

Florida északnyugati részén került pont egy 400 kilométerrel arrébb elkövetett gyémántrablás végére, és a 280 millió forintos zsákmány is meglett, jóllehet azt Jaythan Gilder (32) az elfogása előtt lenyelte.

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Egy 60 esztendős brit állampolgár 25 éven keresztül élt a délkelet-ázsiai országban egy 30 napos vízummal.

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Eltünések, gyilkosságok, balesetek és halálesetek, amelyek halloweenkor történtek.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

http://ujhazak.com