Halálos parkolás

A 27 éves, Dél-Afrikai Daveytonban élő és dolgozó mozambiki taxisofőr, Mido Macia véletlenül rossz helyen parkolt, úgy hogy autója akadályozta a forgalmat.

A rendőrök előállították a helyi rendőrőrsre, de igen sajátos módon, ugyanis a rendőrautóhoz bilincselve, kilométereken át vonszolták a szerencsétlen fiatalembert, aki a rendőrőrsön már nem tudott vallomást tenni, addigra belehalt sérüléseibe.
Egy járókelő videóra vette Macia brutális megkínzását, és a felvételeket az egyik helyi televízió-csatornán bemutatták, azóta pedig futótűzként terjed a dél-afrikai internet-használók körében. Ez egyrészt azt eredményezte, hogy a rendőrség azonnal vizsgálatot indított, a felháborodott tömeg viszont utcára vonult, hogy tüntessen a gyakori rendőri túlkapások, és brutalitás miatt.

letöltés (10)

A helyi rendőrök és politikusok egymás után állnak a nyilvánosság elé bocsánatkéréseikkel, és ígéreteikkel, hogy a rendőri brutalitás nem marad következmények nélkül.

Az országos rendőrkapitányság a következő közleményt adta ki: "Nyilvánvaló, hogy Macia jogait a lehető legszélsőségesebb módon megsértették. Csak undorral fogadhatjuk, hogy ilyesmire azok vetemednek, akik elvileg szolgálni és védeni esküsznek fel."

Dél-Afrikában egyébként nem ritka a rendőrségi túlkapásnak minősített brutalitás. Tavaly augusztusban például 34 platinabányász halt meg abban a sortűzben, amelyet Marikana mellett nyitottak rájuk a rendőrök, és nemrég derült fény arra, hogy egy jelentős gyilkossági ügy nyomozásával megbízott rendőr ellen hétszeres emberölési kísérlet miatt emeltek vádat.

(Forrás: nol.hu)

Hozzászólások

Végzetes menekülés a hatodikról

Végzetes menekülés a hatodikról

A kolumbiai Sabaneta egyik toronyházában ütött rajta egy körözött chilei maffiózón a rendőrség speciális egysége, és az egyik kommandós testkamerája rögzítette a 31 éves férfi döbbenetes próbálkozását a menekülésre.

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Munka közben akarta látni a lánglovagokat James Brown.

Kidflix

Kidflix

Kétmillió felhasználóval rendelkezett az a streaming oldal, amit nemzetközi együttműködés eredményeként most számoltak fel.

Lekövették a gyémántnyelőt

Lekövették a gyémántnyelőt

Florida északnyugati részén került pont egy 400 kilométerrel arrébb elkövetett gyémántrablás végére, és a 280 millió forintos zsákmány is meglett, jóllehet azt Jaythan Gilder (32) az elfogása előtt lenyelte.

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Egy 60 esztendős brit állampolgár 25 éven keresztül élt a délkelet-ázsiai országban egy 30 napos vízummal.

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Eltünések, gyilkosságok, balesetek és halálesetek, amelyek halloweenkor történtek.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

http://ujhazak.com