Húsz évre rács mögött lesz Tajvan volt elnöke

Újabb korrupciós ügyben találták bűnösnek és húsz évig terjedően meghosszabbították Csen Suj-piennek, Tajvan volt elnökének letöltendő büntetését Tajpejben - jelentette a South China Morning Post című hongkongi lap a hétvégén.


börtönA 62 éves Csen, aki 2000 és 2008 között volt a sziget első embere 18 és fél éves börtönbüntetését tölti, és az újabb leleplezés eredményeként további 18 hónappal megtoldották büntetését.

Feleségének - akit egészségi állapota miatt megkíméltek korábbi büntetésének börtönben történő letöltésétől - ugyancsak 20 évre növelték a büntetését.

A bírósági közlemény szerint a házaspárnak összesen 15 millió amerikai dollárnak megfelelő bírságot is ki kell fizetnie.

Megfigyelők szerint elképzelhető, hogy idővel újabb visszaélésekre derül fény, amelyekben Csen és felesége érintett, de kétséges, hogy a börtönben töltendő időt tovább növelik-e, mivel Tajvanon 20 év a maximálisan kiszabható büntetés, kivéve, ha valakit életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélnek.
A Demokratikus Haladás Párt egykori - függetlenséget hirdető - vezére, akivel szemben már hivatali idejében megfogalmazódott a gyanú, boszorkányüldözésnek tartja a vele szembeni eljárásokat, támogatói pedig szabadlábra helyezését követelik. Indokaik szerint Csen depresszióban szenved és más egészségi problémái is vannak. Úgy tudni, tavaly szeptember óta kórházi kezelésben részesül. Korábban sokáig nem evett, mert attól tartott, hogy megmérgezik.
Csent mentelmi jogának elvesztése után ültették a vádlottak padjára, és családtagjaival pénzmosásban, korrupcióban, valamint hatalommal való visszaélésben találták bűnösnek. Az elnök dollármilliókat juttatott külföldre politikai támogatás fejében, titkos diplomáciai alapokat pénzelt, továbbá kormányzati szerződések bevételeiből részesült illegálisan.

Hozzászólások

Végzetes menekülés a hatodikról

Végzetes menekülés a hatodikról

A kolumbiai Sabaneta egyik toronyházában ütött rajta egy körözött chilei maffiózón a rendőrség speciális egysége, és az egyik kommandós testkamerája rögzítette a 31 éves férfi döbbenetes próbálkozását a menekülésre.

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Munka közben akarta látni a lánglovagokat James Brown.

Kidflix

Kidflix

Kétmillió felhasználóval rendelkezett az a streaming oldal, amit nemzetközi együttműködés eredményeként most számoltak fel.

Lekövették a gyémántnyelőt

Lekövették a gyémántnyelőt

Florida északnyugati részén került pont egy 400 kilométerrel arrébb elkövetett gyémántrablás végére, és a 280 millió forintos zsákmány is meglett, jóllehet azt Jaythan Gilder (32) az elfogása előtt lenyelte.

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Egy 60 esztendős brit állampolgár 25 éven keresztül élt a délkelet-ázsiai országban egy 30 napos vízummal.

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Eltünések, gyilkosságok, balesetek és halálesetek, amelyek halloweenkor történtek.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

http://ujhazak.com