Kopt vallásúakat támadnak Líbiában

Kopt templomra támadtak fegyveresek Líbiában. Három minisztérium fogott össze, hogy megvédhessék a hívőket.


Két papot bántalmaztak ismeretlen fegyveresek egy líbiai kopt templomban.

A kormányzat elítélte a bűncselekményt. A belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, valamint az igazságügyi minisztérium közös erővel vizsgálják az ügyet és igyekeznek intézkedéseket hozni a kopt keresztények védelmében, adta hírül az afriport.hu. Bár Líbiában alacsony a kopt keresztények létszáma, az utóbbi időben több merénylet is volt a vallás gyakorlói ellen. Múlt héten Bengáziban letartóztattak 48, hittérítéssel vádolt egyiptomi keresztényt. Az origo információi szerint a letartóztatott csoport tagjainál bibliákat, áttérésre buzdító röpiratokat, valamint Krisztust és az egyiptomi kopt keresztény egyház tavaly elhunyt fejét, III. Senuda pápát ábrázoló képeket találtak.
Szintén márciusban Tripoliban két ismeretlen elkövető gránátot dobott a hívők közé, amikor azok a mise után kiléptek a templom kapuján. A merényletben ketten vesztették életüket.
Nagy port kavart az a hír is, kopt vallású az a producer, akinek iszlámellenes filmje súlyos zavargásokat váltott ki több közel-keleti térségben.
Kadhafi bukása óta számtalan merénylet volt Líbiában, az elkövetők jellemzően radikális iszlamisták.

Hozzászólások

Végzetes menekülés a hatodikról

Végzetes menekülés a hatodikról

A kolumbiai Sabaneta egyik toronyházában ütött rajta egy körözött chilei maffiózón a rendőrség speciális egysége, és az egyik kommandós testkamerája rögzítette a 31 éves férfi döbbenetes próbálkozását a menekülésre.

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Munka közben akarta látni a lánglovagokat James Brown.

Kidflix

Kidflix

Kétmillió felhasználóval rendelkezett az a streaming oldal, amit nemzetközi együttműködés eredményeként most számoltak fel.

Lekövették a gyémántnyelőt

Lekövették a gyémántnyelőt

Florida északnyugati részén került pont egy 400 kilométerrel arrébb elkövetett gyémántrablás végére, és a 280 millió forintos zsákmány is meglett, jóllehet azt Jaythan Gilder (32) az elfogása előtt lenyelte.

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Egy 60 esztendős brit állampolgár 25 éven keresztül élt a délkelet-ázsiai országban egy 30 napos vízummal.

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Eltünések, gyilkosságok, balesetek és halálesetek, amelyek halloweenkor történtek.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

http://ujhazak.com