Lövöldözni akart a fahéjas csiga miatt

Száraz és szikkadt volt a péksütemény, amit a gyorsétteremben kapott a vendég, aki annyira dühös lett, hogy azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit lelő.The-Cinnamon-Snail-Cinnamon-Snail
Mindenki járt már úgy, hogy nem olyan süteményt kapott, amilyet szeretett volna, főleg akkor, ha gyorsétterembe ment. A legtöbben legfeljebb reklamálnak ezért, vagy megfogadják, hogy többé nem mennek arra a helyre.

Dél-Karolinában egy asszony nem így tett. A vendég akkor csapott balhét, amikor betért az egyik helyi gyorsétterembe, és leadta a rendelést, ami között szerepelt egy fahéjas csiga is. Amikor a nő megkapta a vágyott ételt, akkor rettenetes haragra gerjedt, hiszen a csiga száraz és szikkadt volt.

A szemtanúk elmondása szerint, a vendég először ordibálni kezdett a személyzettel, majd távozott, ám az alkalmazottak legnagyobb rémületére, hamarosan a barátaival tért vissza a dühös nő, aki akkor már azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit lelő a gyorsétteremben.

Az asszony végül csak akkor távozott, amikor valaki kihívta a rendőrséget. Mivel a nő nem várta meg a hatóságot, ezért jelenleg is körözik, de egyelőre nyomtanul eltűnt.

(Forrás: hir24.hu)

Hozzászólások

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

Rejtélyesen eltűnt emberek

Rejtélyesen eltűnt emberek

A mai napig nem sikerült kideríteni, hogy mi történt ezzel az öt emberrel.

Eggyé akart válni a természettel Matthew Pendergrast, akinek eltűnésére máig nincs magyarázat

Eggyé akart válni a természettel Matthew Pendergrast, akinek eltűnésére máig nincs magyarázat

Rejtélyes körülmények között eltűnt emberek, akiket máig nem találtak meg.

Máig rejtély Alessia és Livia Schepp eltűnése

Máig rejtély Alessia és Livia Schepp eltűnése

Öt bűnügy, amelyet még 2021-ben sem oldottak meg.

A 911-es hívást követően tűnt el Kelly Bergh Dove

A 911-es hívást követően tűnt el Kelly Bergh Dove

Idegborzoló, rejtélyes telefonhívások, és az azokat körüllengő furcsa események, amelyekre soha nem talált magyarázatot a hatóság.

Különös emberek, akiknek örök rejtély maradt a személyazonossága

Különös emberek, akiknek örök rejtély maradt a személyazonossága

Soha nem derült ki, hogy ki volt Allen, a 401-es autópálya utasa, Neil Dovestone, Julie Doe és a Könnycseppes erőszaktevő.

Öt rejtély, ami kifogott a hatóságokon

Öt rejtély, ami kifogott a hatóságokon

Megmagyarázhatatlannak tűnő esetek, amelyeket talán soha nem fognak megoldani.

http://ujhazak.com