Madeleine McCann-ügy - Betörőbandát gyanúsít a Scotland Yard

A hét éve húzódó ügyben, most három új embert gyanúsít a rendőrség, akik azt feltételezik, hogy a kislány megzavarta a férfiakat a lopásban, ezért azok magukkal vitték.a-young-madeleine-mccann_16001211_800761563_0_0_7004916_300
Lassan már Sherlock Holmes se tudná megoldani a Madeleine McCann esetet. Mint ismeretes, az akkor a portugál szálláson egyedül hagyott, négyéves kislány, rejtélyesen eltűnt.

Azóta a rendőrség már a szülőket is meggyanúsította, hogy megölték a lányukat, majd egy gyermekkereskedő banda, de még egy pedofil is a gyanúsítottak listájára került.

Az évek alatt sokan bejelentették, hogy látni vélték a gyereket Marokkóban, Belgiumban, Svédországban, Kanadában, Dubaiban, és Ausztráliában, ám ezek közül egyik nyom se vezetett eredményre.

A Scotland Yard most három férfiról, köztük egy portugálról, gondolja azt, hogy ők vihették el Madeleine-t. A feltételezések szerint, a portugál üdülőnegyedben már hónapokkal az előtt megszaporodtak a betörések, hogy a McCann család megszállt volna ott.

Állítólag a környéken működő betörőbanda korábban is kirámolta azt a szobát, amiben a kislány tartózkodott. A rendőrök szerint a három gyanúsított könnyedén bejuthatott a parkolóra néző ablakon, ám akkor megijedhettek, amikor meglátták az angol kislányt.

A betörőbanda azt feltételezhette, hogy a gyerek felveri a környéket, és a nyakukra hozza a zsarukat, ezért úgy döntöttek, hogy magukkal viszik. A rendőrök arra alapozzák a félretételezésüket, hogy az egyik gyanúsított, a cellainformációk szerint, sokat telefonált akkor este, az adott környéken. A gyanút az is erősíti, hogy a szemtanúk akkor éjjel láttak egy férfit, aki egy pizsamás kislánnyal a kezében ment át a szálloda kertjén.

A betörésekkel kapcsolatban annak idején senkit sem tartóztatott le a portugál hatóság, és 2007-ben nem is kerestek összefüggést az angol kislány eltűnése, és a betörések között. A Daily Mail most úgy tudja, hogy a brit rendőrség ezt a szálat kezdi el követni.

(Forrás: kurir.hu)

Hozzászólások

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

Rejtélyesen eltűnt emberek

Rejtélyesen eltűnt emberek

A mai napig nem sikerült kideríteni, hogy mi történt ezzel az öt emberrel.

Eggyé akart válni a természettel Matthew Pendergrast, akinek eltűnésére máig nincs magyarázat

Eggyé akart válni a természettel Matthew Pendergrast, akinek eltűnésére máig nincs magyarázat

Rejtélyes körülmények között eltűnt emberek, akiket máig nem találtak meg.

Máig rejtély Alessia és Livia Schepp eltűnése

Máig rejtély Alessia és Livia Schepp eltűnése

Öt bűnügy, amelyet még 2021-ben sem oldottak meg.

A 911-es hívást követően tűnt el Kelly Bergh Dove

A 911-es hívást követően tűnt el Kelly Bergh Dove

Idegborzoló, rejtélyes telefonhívások, és az azokat körüllengő furcsa események, amelyekre soha nem talált magyarázatot a hatóság.

Különös emberek, akiknek örök rejtély maradt a személyazonossága

Különös emberek, akiknek örök rejtély maradt a személyazonossága

Soha nem derült ki, hogy ki volt Allen, a 401-es autópálya utasa, Neil Dovestone, Julie Doe és a Könnycseppes erőszaktevő.

Öt rejtély, ami kifogott a hatóságokon

Öt rejtély, ami kifogott a hatóságokon

Megmagyarázhatatlannak tűnő esetek, amelyeket talán soha nem fognak megoldani.

http://ujhazak.com