Megerőszakolta a férfit 16 éves korában egy színésznő

A jelenleg jótékonysággal kapcsolatos tevékenységet végző férfi azt állítja, hogy szexuálisan bántalmazta az egyik szappanopera női sztárja, amikor még csak 16 éves volt.

A 48 éves Robert Jones szerint, az egyik híres színésznő otthonában volt, tinédzserként, amikor az illető hölgy behúzta a hálószobájába. A három gyermekes apa, lemondott a névtelenségről és azt állítja, azért csak most jött elő a történettel mert azt akarja, hogy a nő feleljen azért, amit tett vele.

article-2469922-0BA2099900000578-745_306x398A Daily Mirror-nak nyilatkozta, hogy a támadás kevesebb ideig tartott, mint fél óra 1981-ben és csak arra gondolt közben, hogy minél hamarabb legyen rajta túl. " Ez olyan dolog, amit soha nem hevertem ki, és megoldatlanul lógott az életemben." A rendőrség szóvivője elmondta, hogy a vádakat vizsgálják.

forrás:dailymail.co.uk

Hozzászólások

Lekövették a gyémántnyelőt

Lekövették a gyémántnyelőt

Florida északnyugati részén került pont egy 400 kilométerrel arrébb elkövetett gyémántrablás végére, és a 280 millió forintos zsákmány is meglett, jóllehet azt Jaythan Gilder (32) az elfogása előtt lenyelte.

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Egy 60 esztendős brit állampolgár 25 éven keresztül élt a délkelet-ázsiai országban egy 30 napos vízummal.

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Eltünések, gyilkosságok, balesetek és halálesetek, amelyek halloweenkor történtek.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

Rejtélyesen eltűnt emberek

Rejtélyesen eltűnt emberek

A mai napig nem sikerült kideríteni, hogy mi történt ezzel az öt emberrel.

Eggyé akart válni a természettel Matthew Pendergrast, akinek eltűnésére máig nincs magyarázat

Eggyé akart válni a természettel Matthew Pendergrast, akinek eltűnésére máig nincs magyarázat

Rejtélyes körülmények között eltűnt emberek, akiket máig nem találtak meg.

Máig rejtély Alessia és Livia Schepp eltűnése

Máig rejtély Alessia és Livia Schepp eltűnése

Öt bűnügy, amelyet még 2021-ben sem oldottak meg.

http://ujhazak.com