Megölte és feldarabolta áldozatát

képA 62 éves Jozef E. még 2012 márciusában megölte és feldarabolta az 59 éves Milenko M-et. A bíróság most 18 éves börtönre ítélte a férfit, aki vehemensen tagadja bűnösségét.

Jozef E. azon a márciusi napon házába csalta az 59 éves áldozatot, majd kalapáccsal hátulról leütötte és feldarabolta.

Ezután egy fa közelében ásta el Gablitzban.

A bíró szerint a férfi már korábban kitervelte tettét, ugyanis az áldozat tulajdonában lévő autót szerette volna megkaparintani. A pincéjét ráadásul még a gyilkosság előtt leterítette műanyag fóliával, csakhogy később minden nyomot eltüntethessen. A vádlott azonban mindvégig tagadta a bűnösségét, azt állította, hogy két afrikai származású férfi ölte meg barátját. A vádlott hegeket mutatott az arcán és ezzel azt akarta bizonyítani, hogy őt is leütötték fegyverükkel a fekete férfiak.

A vizsgálatok azonban nem tudták bebizonyítani, hogy a férfi sérülései valóban a fegyver markolatától vannak, ahogyan azt állította. Véleményük szerint a kérdéses hegek nem mások, mint szimpla hajszálerek. Ráadásul a férfi bűnössége mellett szól az is, hogy megtalálták a DNS-ét azokon a köteleken, amivel az áldozat maradványai össze voltak kötve.

Milenko M. maradványait egy erdei túrázó találta meg, Jozef E. ekkor már rég Szerbiában volt és túl is adott az autón. Az ügyész szerint a tettes végig megpróbálta félrevezetni a rendőrséget, direkt akadályozta a munkájukat és a megbánás csöppnyi jelét sem mutatta egész idő alatt. Az ítélet ellen Jozef E. fellebbezést nyújtott be, azonban a bíróság elutasította kérelmét. Az ügyész szerint így is túl enyhe büntetést kapott .

 

Forrás: Krone. at

Hozzászólások

Végzetes menekülés a hatodikról

Végzetes menekülés a hatodikról

A kolumbiai Sabaneta egyik toronyházában ütött rajta egy körözött chilei maffiózón a rendőrség speciális egysége, és az egyik kommandós testkamerája rögzítette a 31 éves férfi döbbenetes próbálkozását a menekülésre.

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Munka közben akarta látni a lánglovagokat James Brown.

Kidflix

Kidflix

Kétmillió felhasználóval rendelkezett az a streaming oldal, amit nemzetközi együttműködés eredményeként most számoltak fel.

Lekövették a gyémántnyelőt

Lekövették a gyémántnyelőt

Florida északnyugati részén került pont egy 400 kilométerrel arrébb elkövetett gyémántrablás végére, és a 280 millió forintos zsákmány is meglett, jóllehet azt Jaythan Gilder (32) az elfogása előtt lenyelte.

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Egy 60 esztendős brit állampolgár 25 éven keresztül élt a délkelet-ázsiai országban egy 30 napos vízummal.

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Eltünések, gyilkosságok, balesetek és halálesetek, amelyek halloweenkor történtek.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

http://ujhazak.com