Néhány kérdésre már válaszolt a bostoni merénylő

Dzsokar Carnajev, az életben maradt gyanúsított Dzsokar Carnajev, az életben maradt gyanúsított

Készül a vádemelés a bostoni támadás ügyében. Eldőlt az is, hogy a korábban felmerülő hadbíróság helyett civil bíróság elé viszik a merénylők ügyét. Közben a súlyosan megsebesült, ám stabil állapotban lévő Dzsokar Carnajevet próbálják kihallgatni a rendőrök.

A gyanú szerint Dzsokar Carnajev bátyjával, Tamerlan Carnajevvel együtt követtette el a bostoni maratonon történt bombamerényletet egy héttel ezelőtt, melynek során három ember vesztette életét, és több mint kétszázan megsebesültek.

Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője hangsúlyozta: az életben maradt gyanúsítottat nem "ellenséges harcosként" kezelik, ahogyan azt egyes republikánusok követelték. Ha így lenne, mindenféle vádemelés vagy per nélkül is határozatlan időre fogva tarthatnák - így járnak el például a guantanamói rabok esetében is, akiket terrorizmus gyanújával tartanak fogva az amerikai fegyintézetben. Utalt arra is, hogy a 2001. szeptember 11-i események óta az amerikai jogrendszer igazodott a fokozódó terrorfenyegetettséghez. A CNN információi szerint a pert május 30-án fogják megkezdeni.

Dzsokart halálbüntetés veszélye fenyegeti, mivel a szövetségi jog alapján tömeges pusztításra alkalmas fegyverhasználatért kell majd felelnie. A több lövéstől is megsebesült 19 éves gyanúsított betegágya előtt egy bírónő olvasta fel a vádirat szövegét egy bostoni klinikán hétfőn.

A CNN kormányzati információkra hivatkozva azt tette közzé, hogy Dzsokar Carnajev azóta a hatóságok értésére adta: a támadások kitervelésében és végrehajtásában bátyja volt a domináns személy, és a 26 éves, azóta elhunyt testvér az iszlámot akarta megvédeni. A meglévő információk alapján a testvérek egyedül követték el tetteiket. Dzsokar tagadta, hogy nemzetközi terrorszervezet rejtőzne meg az események mögött.

Ez a kép keringett a Twitteren Dzsokar Carnajev elfogásáról Ez a kép keringett a Twitteren Dzsokar Carnajev elfogásáról

A vádiratot felolvasó bírónő elmondása szerint a gyanúsított végig éber, józan volt, és a jelek szerint mindent megértett. Arra a kérdésre, hogy az amúgy sérülései által beszédképtelenné vált férfi képes-e néhány kérdésre válaszolni, egyértelműen bólintott. Az egyetlen kérdés, amire "nem"-mel válaszolt, az volt, hogy módjában áll-e saját ügyvédet fogadni.

Jelenleg is tárgyalja az amerikai kongresszus azt a négy republikánus és négy demokrata által benyújtott törvényjavaslatot, mely az USA-ban tartózkodó 11 millió illegális bevándorló számára tenné lehetővé a legális tartózkodási engedélyt, később pedig az amerikai állampolgárságot. Ennek előfeltétele lenne, hogy fizessék az adót, sajátítsák el az angol nyelvet, és rendőrségileg átvizsgálhassák őket.

A Fehér Ház azóta világossá tette, hogy nem kívánja a bostoni támadást a tervezett átfogó bevándorlási reform elleni érvként felhasználni. Barack Obama amerikai elnök szóvivője hétfőn azt nyilatkozta: a tény, hogy a merényletet feltételezhetően két csecsen bevándorló követte el, nem fogja megfékezni a reformtörekvéseket. Végeredményben a közelmúlt eseményei is csak még nagyobb okot szolgáltatnak arra, hogy egy széleskörű reformot vigyenek véghez az amerikai bevándorlópolitikában, amivel a nemzeti biztonságát erősíthetik - hangsúlyozta.

Az egyik republikánus képviselő, Chuck Grassley a szenátus bevándorlási politikát tárgyaló jogi választmányi ülésén közben azt mondta, szerinte meg kellene vizsgálni a bostoni merénylet után, hogy a két csecsen származású gyanúsított milyen esetleges kiskapukat használhatott ki a az amerikai bevándorlási jogrendszerben.

Forrás: focus.de

Hozzászólások

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Eltünések, gyilkosságok, balesetek és halálesetek, amelyek halloweenkor történtek.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

Rejtélyesen eltűnt emberek

Rejtélyesen eltűnt emberek

A mai napig nem sikerült kideríteni, hogy mi történt ezzel az öt emberrel.

Eggyé akart válni a természettel Matthew Pendergrast, akinek eltűnésére máig nincs magyarázat

Eggyé akart válni a természettel Matthew Pendergrast, akinek eltűnésére máig nincs magyarázat

Rejtélyes körülmények között eltűnt emberek, akiket máig nem találtak meg.

Máig rejtély Alessia és Livia Schepp eltűnése

Máig rejtély Alessia és Livia Schepp eltűnése

Öt bűnügy, amelyet még 2021-ben sem oldottak meg.

A 911-es hívást követően tűnt el Kelly Bergh Dove

A 911-es hívást követően tűnt el Kelly Bergh Dove

Idegborzoló, rejtélyes telefonhívások, és az azokat körüllengő furcsa események, amelyekre soha nem talált magyarázatot a hatóság.

Különös emberek, akiknek örök rejtély maradt a személyazonossága

Különös emberek, akiknek örök rejtély maradt a személyazonossága

Soha nem derült ki, hogy ki volt Allen, a 401-es autópálya utasa, Neil Dovestone, Julie Doe és a Könnycseppes erőszaktevő.

http://ujhazak.com