Netről vett spermától lett terhes a 14 éves szűz lány - anyja kényszerítette erre
Egy brit mostoha anya arra kényszerítette tinédzser lányát, hogy az internetről vásárolt spermával termékenyítse meg önmagát és szüljön neki gyereket, mivel számára megtiltották az örökbefogadást.
A lány, aki szűz volt, végül két év után szült gyermeket, a két év alatt pedig rendszeresen mesterséges megtermékenyítést végzett önmagán, anyjától való félelmében. Az anya, akit nem neveznek meg a lány és az újszülött érdekében, most öt éves börtönbüntetését tölti. A részletek azután kerültek nyilvánosságra, hogy a bíróság megadta az engedélyt az információk közlésére a titkos tárgyalás után.
A teherbe esett lányt és még másik két gyermeket a nő még csecsemőkorukban fogadta örökbe külföldről, mivel úgy döntött egészségi állapota miatt nem vállal gyermeket természetes úton. Amikor megtagadták számára, hogy egy negyedik babát is örökbe fogadjon, akkor fordult tinédzser lányához.
A mesterséges megtermékenyítési programot a lány 14 éves korában kezdték el és végül 16 évesen szülte meg gyermekét. 7 alkalommal végezte el magán a megtermékenyítést, egyedül a szobájában, ahova anyja odakészítette a szükséges dolgokat, a fecskendőt és spermát.
A bíróság úgy vélte, hogy az anya megalázó, megszégyenítő és esetenként fájdalmas tettre kényszerítette mostoha lányát, aki valószínűsíthetően 14 évesen el is vetélt egyszer. A csecsemő megszületése után a bábák aggódtak az érzéketlen és rámenős anya miatt, aki lányától minél hamarabb elakarta venni az újszülöttet, ezért végül értesítették a gyermekvédelmi hatóságokat, amikor az kiakarta vinni a kórházból a kisgyereket.
A gyermekvédelem ezt megelőzően már négy alkalommal kapott riasztást, de egyszer sem találtak közvetlen bizonyítékot a nő elleni fellépésre.
Forrás:thesun.co.uk
A lány, aki szűz volt, végül két év után szült gyermeket, a két év alatt pedig rendszeresen mesterséges megtermékenyítést végzett önmagán, anyjától való félelmében. Az anya, akit nem neveznek meg a lány és az újszülött érdekében, most öt éves börtönbüntetését tölti. A részletek azután kerültek nyilvánosságra, hogy a bíróság megadta az engedélyt az információk közlésére a titkos tárgyalás után.
A teherbe esett lányt és még másik két gyermeket a nő még csecsemőkorukban fogadta örökbe külföldről, mivel úgy döntött egészségi állapota miatt nem vállal gyermeket természetes úton. Amikor megtagadták számára, hogy egy negyedik babát is örökbe fogadjon, akkor fordult tinédzser lányához.A mesterséges megtermékenyítési programot a lány 14 éves korában kezdték el és végül 16 évesen szülte meg gyermekét. 7 alkalommal végezte el magán a megtermékenyítést, egyedül a szobájában, ahova anyja odakészítette a szükséges dolgokat, a fecskendőt és spermát.

Hozzászólások