Öngyilkos lett az erőszakoló

nemi erőszakÖngyilkos lett a börtönben az a 35 éves indiai férfi, aki részt vett a 23 éves orvostanhallgató lány brutális megerőszakolásában és megölésében. A férfi volt az elsőrendű vádlott, így halála nagy felháborodást váltott ki Indiában.

Az elkövetőt Tihar börtönében, Új-Delhiben tartották őrizet alatt egy magánzárkában. A férfi itt követett el öngyilkosságot. A helyszínen megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel. Emiatt súlyos vádak érték a börtön személyzetét és a biztonsági előírásokat, ugyanis a férfit folyamatos megfigyelés alatt kellett volna tartaniuk. Sunil Gupta, a rendőrség szóvivője elmondta, hogy a 35 éves férfi lett volna az elsőrendű vádlott a 23 éves lány meggyilkolásának perében.

A szülők összetörtek a férfi öngyilkosságának a hallatán. "Hogy engedhették neki, hogy ezt a könnyű halált válassza?" -fakadt ki a meggyilkolt lány édesapja. Az édesanya is azt nyilatkozta, hogy az volt az egyetlen elégtétel számára, hogy az igazságszolgáltatás által a férfi megkapja majd méltó büntetését, de így megúszta a felelősségre vonást. A közvélemény szerint a rendőrség ismét kudarcot vallott, egy magas rangú rendőri tisztviselő azonban arról biztosított mindenkit, hogy a per ennek ellenére folytatódni fog, és a több elkövető meg fogja kapni a méltó büntetést. Az erőszaktevők -egy 17 éves fiú kivételével- mind halálbüntetésre számíthatnak. A 17 éves elkövető pedig a fiatalkorúak bíróságával néz szembe.

Forrás: Krone. at

Hozzászólások

Végzetes menekülés a hatodikról

Végzetes menekülés a hatodikról

A kolumbiai Sabaneta egyik toronyházában ütött rajta egy körözött chilei maffiózón a rendőrség speciális egysége, és az egyik kommandós testkamerája rögzítette a 31 éves férfi döbbenetes próbálkozását a menekülésre.

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Munka közben akarta látni a lánglovagokat James Brown.

Kidflix

Kidflix

Kétmillió felhasználóval rendelkezett az a streaming oldal, amit nemzetközi együttműködés eredményeként most számoltak fel.

Lekövették a gyémántnyelőt

Lekövették a gyémántnyelőt

Florida északnyugati részén került pont egy 400 kilométerrel arrébb elkövetett gyémántrablás végére, és a 280 millió forintos zsákmány is meglett, jóllehet azt Jaythan Gilder (32) az elfogása előtt lenyelte.

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Egy 60 esztendős brit állampolgár 25 éven keresztül élt a délkelet-ázsiai országban egy 30 napos vízummal.

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Eltünések, gyilkosságok, balesetek és halálesetek, amelyek halloweenkor történtek.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

http://ujhazak.com