Óriási adócsalásokat lepleztek le - világszerte is rangos politikusok a gyanúsítottak között

steuerhinterziehung-4-540x304Óriási összegű adócsalásokat leplezett le egy újságírókból álló nemzetközi hálózat, mely számos titkos ügylet nyomaira utaló dokumentum birtokába jutott. Több médiacsatorna információja szerint az adatok világossá teszik, hogyan próbálták elrejteni vagyonuk egy részét, vagy bonyolítottak le kétes üzleteket egyesek úgynevezett levélszekrénycégek, offshore-ügyletek vagy egyéb eszközök segítségével. A soha nem látott méretű kiszivárogtatási botrányt a médiában máris Offshore-Leaks-ként emlegetik.

A jelentős mennyiségű, 260 gigabájtnyi adathalmazt egy évvel ezelőtt egy névtelen forrás bocsátotta a vizsgálatot folytató újságírók nemzetközi konzorciumának rendelkezésére, amely most továbbította az adatokat a nemzetközi médiának. Az összesen 2,5 millió dokumentum tíz különböző adóparadicsomról számol be és 130.000 személyt érint több mint 170 országból - köztük politikusokat, vállalkozókat, oligarchákat, fegyverkereskedőket és spekulánsokat. Egy bennfentes szerint állítólag ez lehet az eddigi legnagyobb csapás a világ feketegazdaságára.

A vizsgálat leleplezi többek között a görög adómenekültek praktikáit, akik állítólag 107 offshore-céget üzemeltetnek a Brit Virgin-szigeteken, de ezekből csak négyet jelentettek be hivatalosan. A tulajdonosok Athén leggazdagabb kerületeiben, valamint az ország félreeső északi faluiban laknak. A görög hatóságok azonnal reagáltak a botrányra, és bejelentették, hogy megkezdik az információk hitelességének kivizsgálását, majd az esetleges törvénytelenségek és illegális tevékenységek feltárását. A dokumentumok közt szerepel továbbá a szintén offshore-cégekkel kapcsolatban álló Portcullis TrustNet Group nevű vállalat, melynek ügyfelei közé tartozik többek között Robert Mugabe, Zimbabwe diktátora, valamint az elhunyt indonéz diktátor, Haji Mohamed Suharto családja is.

Közismert, rangos politikusok és hozzájuk szorosan kötődő személyek is érintettek a botrányban, így például a jelenlegi francia miniszterelnök kampánytanácsadója, Jean-Jacques Augier, aki két levélszekrénycéggel rendelkezik a Kajmán-szigeteken. Augier azóta elismerte ugyan, hogy övé a két cég, de vitatja, hogy bármilyen illegális tevékenység kötődne a nevéhez. Gyanúba került Igor Shuvalov orosz miniszterelnök-helyettes felesége, valamint a Gazprom több topmenedzsere is, csakúgy, mint Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnök két lánya, akiknek neve többször is előkerül a kiszivárogtatott dokumentumokban. Ők három olyan céget birtokolnak a Brit Virgin-szigeteken 2008 óta, amelyeknek ügyvezetője feltűnő módon ugyanaz a személy, aki milliárdos összegű állami megrendeléseket kapott. A gyanú szerint a cégek ellenszolgáltatások lehettek az állami szerződésekért cserébe. A Fülöp-szigetek korábbi diktátorának, Ferdinand Marcos lányának is létezik egy vállalata a szigeteken. A feltételezések szerint ide "csurgatták le" a milliárdos diktátor vagyonának egy részét, mintegy ötmilliárd dollárt, amit még a nyolcvanas években halmozott fel. Mongólia korábbi pénzügyminisztere, Bayartsogt Sangajav egy svájci bankszámla miatt szerepel a dokumentumok között, ahova időnként titokzatos pénzösszegek kerültek fel.

A 2011-ben elhunyt dúsgazdag német örököst és egykori Playboyt, Gunter Sachsot azzal gyanúsítják, hogy még halála előtt adóparadicsomba fektette vagyonát, és csak egy részét vallotta be a német adóhatóságnak. Spanyolországban egy ismert műkereskedőnő, Carmen Thyssen-Bornemisza esete borzolja a kedélyeket: ő állítólag a Cook-szigeteken lévő cégét használta fel arra, hogy jelentős összegeket tarthasson meg magának. A gyanú szerint cége művészeti aukciókon képviseltette magát és megvásárolta többek között Van Gogh egyik festményét, hogy aztán a madridi Thyssen-Bornemisza Múzeumnak ajánlja fel. Ha az egykori Miss Spanyolország vagyonában hivatalosan is szerepelnének a cége által felvásárolt műtárgyak, az utánuk kiszabott adó egyes források szerint akár az évi 13,5 millió eurót is elérné. Egy sikeres amerikai dalszerző és popénekesnő, Denise Rich a dokumentumok szerint 144 millió dollárt tüntetett el a hatóságok szeme elől szintén a Cook-Szigeteken. Az ő cégének tulajdonában áll a Lady Joy nevű jacht is, melyen a híresség jótékonysági partikat szervezett. Denise Rich amúgy a demokraták egyik legbuzgóbb támogatója, egykori férjét pedig egyszer már beperelték adócsalás miatt, és az FBI egyik legkeresettebb bűnözőinek listáján is szerepelt, de Bill Clinton megkegyelmezett neki. Denise Rich 2011 óta osztrák állampolgár. A híres kanadai sztárügyvéd, Tony Merchant is reflektorfénybe került: a gyanú szerint 1998-ban több mint egymillió dollárt sikerült eltüntetnie egy cégen keresztül a Cook-Szigeteken, de mindezt elfelejtette bejelenteni az illetékes adóhivatalnak. 2002 és 2009 között aztán készpénzben, valamint utazási csekkeken keresztül fizette be az illetékeket, amiket borítékokban küldött ki a mesés adóparadicsomba. A venezuelai állami olajvállalat nyugdíjalapjából pedig többszázmillió dollárt tüntettek el adócsalással, amelynek nyomairól szintén a Brit Virgin-szigetek árulkodik. Az ügyben számos állami hivatalnok is érintett, akiket a jelek szerint több mint 30 millió dollárral vesztegettek meg.

A becslések szerint a világ összvagyonának 6-8 %-át különböző adóparadicsomokban lelhetjük fel. Ezek kedvező adózási feltételekkel, de nem túl jelentős gazdasággal bíró, jellemzően kisebb államok, szigetek, mint mondjuk az egykori brit gyarmatok, köztük például Ciprus.

Csütörtökön már 46 országban nyilvánosságra hozták az első információkat, melyeket azóta napról napra újabb és újabb hírek követnek. Mivel az egyszerre továbbított adatmennyiség óriási, valószínűleg sok időbe fog telni, mire feldolgozzák őket. Egyelőre csak néhány vállalat került reflektorfénybe, a dokumentumok ennél jóval több szereplőt tartalmaznak.

Forrás: zeit.de

Hozzászólások

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

Rejtélyesen eltűnt emberek

Rejtélyesen eltűnt emberek

A mai napig nem sikerült kideríteni, hogy mi történt ezzel az öt emberrel.

Eggyé akart válni a természettel Matthew Pendergrast, akinek eltűnésére máig nincs magyarázat

Eggyé akart válni a természettel Matthew Pendergrast, akinek eltűnésére máig nincs magyarázat

Rejtélyes körülmények között eltűnt emberek, akiket máig nem találtak meg.

Máig rejtély Alessia és Livia Schepp eltűnése

Máig rejtély Alessia és Livia Schepp eltűnése

Öt bűnügy, amelyet még 2021-ben sem oldottak meg.

A 911-es hívást követően tűnt el Kelly Bergh Dove

A 911-es hívást követően tűnt el Kelly Bergh Dove

Idegborzoló, rejtélyes telefonhívások, és az azokat körüllengő furcsa események, amelyekre soha nem talált magyarázatot a hatóság.

Különös emberek, akiknek örök rejtély maradt a személyazonossága

Különös emberek, akiknek örök rejtély maradt a személyazonossága

Soha nem derült ki, hogy ki volt Allen, a 401-es autópálya utasa, Neil Dovestone, Julie Doe és a Könnycseppes erőszaktevő.

Öt rejtély, ami kifogott a hatóságokon

Öt rejtély, ami kifogott a hatóságokon

Megmagyarázhatatlannak tűnő esetek, amelyeket talán soha nem fognak megoldani.

http://ujhazak.com