Újabb külföldi gyógyszeripari céggel szemben merült fel a vesztegetés gyanúja Kínában

Peking nyomozást rendelt el a francia Sanofi gyógyszeripari vállalatot érintő vesztegetési ügyben. A hatóságok gyanúját egy dél-kínai üzleti napilapnak nyilatkozó ismeretlen keltette fel - számolt be a kínai média a hétvégén.

A kantoni lapban szereplő állítások szerint a Sanofi összesen 1,69 millió jüan (61 millió forint) kenőpénzt fizetett 79 kórház 503 orvosának Pekingben, Sanghajban, Kantonban és Hangcsouban még 2007-ben "kutatásban való részvételükért".

kínaA fővárosi egészségügyi felügyelet a fegyelmi hatósággal együtt megkezdte a vizsgálatot.

Egyelőre azt keresik, hogy az állítólagos klinikai tesztekről készültek-e jelentések és van-e hozzájuk kapcsolódó beteglista. A Sanofi közleményében jelezte, hogy a vádat "nagyon komolyan veszi", s maga is lépéseket tett a részletek kiderítésére. Kijelentette, zéró toleranciával kezeli a vesztegetést.

Az egészségügyet felügyelő országos hivatal ezzel egy időben, de konkrét cégek, ügyek említésének mellőzésével közölte, hogy fokozottan fognak törekedni a gyógyszeripart érintő és az egészségügyi szektorra kiterjedő vesztegetések megfékezésére; szigorú büntetéseket helyeztek kilátásba. Az illetékesek feketelistát készülnek összeállítani a korrupcióba keveredett cégekről és magánszemélyekről. A brit gyógyszeripari órás, a GlaxoSmithKline (GSK) ellen július eleje óta folyamatban van egy kiterjedt - vesztegetésekkel és adócsalással összefüggő - vizsgálat. Úgy tudni, a kínai hatóságok felkerestek más külföldi iparági vállalatokat is, köztük van a dán Novo Nordisk, az AstraZeneca, az Eli Lilly és a belga UCB is.

Az országos hatóság - szóvivőjének nyilatkozata szerint - arra keres megoldást, hogy miként lehet megszüntetni a közkórházak és az orvosok érdekeltségét a gyógyszergyárakkal történő együttműködésben. Első körben az egészségügyi dolgozók fizetésének emelését tűzték ki célul, a gyógyszerekre, orvosi berendezésekre pedig közbeszerzési eljárás előírását tervezik.

Forás:MTI

Hozzászólások

Végzetes menekülés a hatodikról

Végzetes menekülés a hatodikról

A kolumbiai Sabaneta egyik toronyházában ütött rajta egy körözött chilei maffiózón a rendőrség speciális egysége, és az egyik kommandós testkamerája rögzítette a 31 éves férfi döbbenetes próbálkozását a menekülésre.

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Felgyújtotta a házát a tűzoltóimádó férfi

Munka közben akarta látni a lánglovagokat James Brown.

Kidflix

Kidflix

Kétmillió felhasználóval rendelkezett az a streaming oldal, amit nemzetközi együttműködés eredményeként most számoltak fel.

Lekövették a gyémántnyelőt

Lekövették a gyémántnyelőt

Florida északnyugati részén került pont egy 400 kilométerrel arrébb elkövetett gyémántrablás végére, és a 280 millió forintos zsákmány is meglett, jóllehet azt Jaythan Gilder (32) az elfogása előtt lenyelte.

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Vízumtúlhúzási rekord Thaiföldön

Egy 60 esztendős brit állampolgár 25 éven keresztül élt a délkelet-ázsiai országban egy 30 napos vízummal.

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Igazi volt a dekorációnak hitt holttest

Eltünések, gyilkosságok, balesetek és halálesetek, amelyek halloweenkor történtek.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Máig megválaszolatlan kérdések a Kennedy-gyilkosságról

Hiába az alapos vizsgálat, még mindig sok a rejtély a 60 éve elkövetett merénylet körül.

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

125 évvel ezelőtt ölték meg Sissit

A merénylőt csak az érdekelte, hogy koronás személyt gyilkoljon meg.

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Rejtélyekkel teli krimivé vált Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie álomutazása

Minden, ami eddig kiderült az Instagram-pár furcsa történetéről.

http://ujhazak.com