Külföldi lapok az orosz elnök magyarországi látogatásáról

Olyan emberekkel, mint Orbán lehet új Európát építeni - ezzel a címmel írt pénteken beszámolót a Kommerszant című orosz gazdasági-politikai napilap Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki budapesti látogatásáról, Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott megbeszéléséről. Az újság azt tartja a legfontosabbnak Putyin látogatásában, hogy a magyar kormányfő kész volt számára fórumot biztosítani az Ukrajnával kapcsolatos bejelentésének. A lap úgy látja, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök Ukrajnát illetően Putyinnál enyhébben fogalmazott, a stabil Ukrajnáért szállt síkra, emlékeztetett az ott élő magyar kisebbségre, s arra, hogy jó lenne, ha Kijev lehetővé tenné számukra saját anyanyelvük szabad használatát, illetve az se ártana, ha Kijev szavatolná az orosz stabil gázszállításokat Európába.

A többi orosz újsághoz hasonlóan az Izvesztyija is nagy terjedelemben, tényszerűen számolt be a budapesti tárgyalásokról. Oroszország és Magyarország a szankciók ellenére fokozza együttműködését című anyagában kitért arra, hogy Orbán Viktor több alkalommal fellépett az Oroszországot sújtó uniós szankciók ellen, illetve híve az Oroszországhoz fűződő pragmatikus viszonynak.

Hasonló gondolatot képviselt az orosz állami médiakonglomerátumhoz tartozó Vesztyi, amely Félre a szankciókkal: Magyarország kész együttműködni Oroszországgal különböző területeken címmel számolt be a felsőszintű találkozóról.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az anyagban kiemelte azt, Orbán Viktor világosan utalt arra, hogy Donald Trump új amerikai elnök hivatalba lépésével a világ láthatóan megváltozik, újra normális lesz a kapcsolat Oroszország és Európa között.

A Gazeta.ru orosz hírportál "Putyin: a gáz Oroszországból különböző utakon juthat el Magyarországra" című cikkében arról írt - idézve Orbán Viktor szavait -, Magyarország érdekelt abban, hogy akár a Török Áramlaton, akár az Északi Áramlaton keresztül kapjon gázt. A hírportál megszólaltatott egy politológust, aki szerint Oroszország most megpróbálja saját pártjára állítani Szlovákiát és Csehországot is, hogy szavatolja gázprojektjeinek támogatottságát.

A The New York Times című amerikai napilap cikkírója, Rick Lyman felidézte Putyin elnök két évvel ezelőtti budapesti vizitjét, és megállapította, hogy a mostani látogatásra teljesen más körülmények között került sor, mivel ma már Donald Trump az Egyesült Államok elnöke. A szerző szerint a magyar kormányfő és az orosz elnök is most elégtételt érez, de nem volt nyoma győzedelmes hangulatnak.

A lap idézte Orbán Viktor szavait, amelyek szerint a világban alapvető átrendeződés zajlik, ami kedvező feltételeket teremt majd az erősebb magyar-orosz viszonyhoz. Európa és a világ vezető politikusai a lap szerint most közelről vizsgálják Putyin elnök budapesti látogatását, megpróbálják kikövetkeztetni, hogy az új nemzetközi légkört hogyan használja ki majd az "agresszív" Putyin és az olyan, a lap által populista vezetőnek nevezett politikus, mint Orbán Viktor.

A magyar-orosz tárgyalások gazdasági jellegét emelte ki a The Washington Post budapesti tudósításában. A cikk szerint Putyin és Orbán is megvetéssel viseltetett Barack Obama előző amerikai elnök iránt. "A magyar kormányfő bírálta (Obamát), amiért megkísérelte befolyásolni a magyar belpolitikát" - állapította meg a tudósító, és példaként a korrupcióval meggyanúsított hat magyar állampolgár amerikai beutazási tilalmát hozta fel. A tudósító véleménye szerint "Orbán Viktor - akit bírálatok értek az Európai Unió részéről, mert a szerbiai és horvátországi határain kerítést emelt a migránsok beáramlásának megakadályozására - vele rokonszenvező partnerre talált Putyinban, aki korábban arra figyelmeztetett, hogy a migránsok beáramlása destabilizálhatja Európát".

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap Vörös szőnyeg Putyinnak címmel közölte Stephan Löwenstein beszámolóját, s kiemelte: "erős politikai jelzés", hogy az orosz elnököt Budapesten éppen egy nappal a máltai (nem hivatalos) EU-csúcs előtt fogadják, amelyen szó lesz az Oroszország elleni szankciókról. Orbán ugyan "eltávolodott a büntetőintézkedésektől, amennyire csak lehetett, de nem jelentette be, hogy Magyarország akadályozná meghosszabbításukat". Jelezte azonban, reméli, hogy hamarosan "más szelek fújnak majd", ami természetesen az Oroszországhoz barátságosan viszonyuló új amerikai elnökre, Donald Trumpra vonatkozik - tette hozzá a FAZ szerzője.

Megjegyezte: "első pillantásra meglepőnek tűnik, hogy éppen Orbán kínálkozik Putyin ajtónyitójának", mert a magyar kormányfő politikai pályafutásának első 20 évét az Oroszországgal szembeni erős kritika jellemezte. A FAZ kommentárt is közölt Magyarország újra nagy? (Ungarn great again?) címmel, amelyben a szerző, Reinhard Veser kiemelte: Orbán Viktor hamarabb folytathatott telefonbeszélgetést Donald Trumppal, mint Angela Merkel, és Vlagyimir Putyin "különleges figyelmében is biztos lehet", ami "nem rossz egy olyan, kis ország miniszterelnökének, amely gazdaságilag nem különösebben erős és földrajzi fekvésénél fogva sincs kiemelte stratégiai jelentősége".

Amennyiben Orbán mindezt "ügyes diplomáciával érte volna el, és így hasznot hajtott volna hazájának, elismerően gratulálni kellene neki", de nem így történt, a magyar kormányfő azzal érdemelte ki az amerikai és az orosz vezető figyelmét, hogy "kötekedik az EU-val", és az EU "nem tetszik Putyin és Trump úrnak, mert zavarja képzelgésüket a teljhatalomról", mint ahogy zavarja Orbánt is a "demokratikus játékszabályok kiüresítését" és személyes hatalmának növelését célzó törekvéseiben - tette hozzá a FAZ szerzője.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com