Alapjogokért Központ: borítékolható, hogy Merkel pártja nyer a Bundestag-választáson

A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy Martin Schulz SPD-s kancellárjelölt egy vasárnapi televíziós interjúban arról beszélt: a német szociáldemokraták a bizonytalan szavazók megnyerésével győzhetnek a szeptember 24-ei választáson.

Törcsi Péter szerint a hátralévő négy hét már nem elég ehhez, főként, hogy a nyugati demokráciákban a szavazók jellemzően ilyenkorra már eldöntik, kire fognak szavazni. Ha vannak is olyanok, akik halogatják a döntést, biztos nem 30-40 százaléknyian. Jelenleg csaknem 15 százalékpontnyi a különbség az SPD és a CDU-CSU népszerűsége között, így hacsak valami nagy dolog nem történik, akkor borítékolható, hogy Merkel pártja nyer - mondta. Ugyanakkor a legvalószínűbb forgatókönyv szerint újra nagykoalícióra lép a CDU-CSU és az SPD, tehát az utóbbi is kormányzati szereplő lesz, de "nyilvánvalóan nem Martin Schulz vezetésével" - folytatta a kutatási igazgató. Ha a szociáldemokraták történelmi vereséget szenvednek, akkor Schulznak le kell mondania pártelnöki tisztségéről, és nem fog szerepet vállalni a kormányban, ha azonban még sikerül javítania a várható eredményen, akkor elképzelhető számára a kormányzati szerep - tette hozzá.



A népszerűségvesztés hátteréről Törcsi Péter úgy vélekedett: Martin Schulz és pártja akkor hirdetett klasszikus baloldali programot, amikor a német szavazótábor jobbra kezdett tolódni. A szavazókat jelenleg nem az adóemelések vagy a társadalmi igazságosság érdekli, hanem a közbiztonság, a terrortámadások megakadályozása és a bevándorlás visszaszorítása, és korábbi politikája ellenére Angela Merkel ezeket a témákat hitelesebben tudja képviselni - mondta.

MTI

Hozzászólások

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Csehországi látogatásra hívta meg a második világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit Milos Zeman cseh államfő - jelentette a cseh közszolgálati rádió kedden. Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a megh...

http://ujhazak.com