Diákok megszállták a szófiai egyetemet, a kormány lemondását követelik

Egyetemisták megszállták pénteken Szófiában a Kliment Ohridszki Egyetem egész épületét, bejelentették, hogy akciójukat határozatlan ideig folytatják, szombaton pedig nyilatkozatot adtak ki, amelyben követelik a kormány lemondását és a parlament feloszlatását.

Bulgáriában már júniusban kormányellenes tüntetések kezdődtek annak hatására, hogy Plamen Oresarszki új miniszterelnök Deljan Peevszki médiamágnást nevezte ki a bolgár nemzetbiztonsági ügynökség (DANSZ) élére. A tiltakozások hatására Peevszki kinevezése után egy nappal lemondott, a tüntetések azonban folytatódtak, mert követelték, hogy fosszák meg Peevszkit parlamenti mandátumától. A demonstrációk az augusztusi parlamenti ülésezési szünet idejére abbamaradtak, de szeptember elején kiújultak, és időnként erőszakossá váltak.

Arról, hogy Peevszkit meg kell-e fosztani parlamenti mandátumától, az alkotmánybíróságnak kellett volna döntenie szerdán, a testület azonban ezt nem tette meg, a parlamentre hárította a feladatot. A diákok e miatt tiltakozásul szállták meg először a Kliment Ohridszki Egyetem legnagyobb előadótermét, majd az egész épületet, követelve immár a kormány lemondását, a parlament feloszlatását és előre hozott választásokat is. Állásfoglalásuk szerint a mostani parlament, valamint a szocialisták és a török kisebbség alkotta kormány tevékenysége káros az ország demokratikus fejlődése szempontjából. Követelik a mindenkori kormányok és a pártok működésének nagyobb átláthatóságát és azt, hogy ne olyan embereket nevezzenek ki az állami intézmények élére, akik "oligarchák érdekeit szolgálják". Bejelentették, hogy hétfőn nem lesz oktatás az egyetemen.

varna-bulgaria-info Várna

Közben az ország legnagyobb és legrégibb egyetemének honlapján több mint száz oktató aláírásával támogatta a diákok nyilatkozatát. "Támogatjuk a diákok tiltakozását a bulgáriai politika erkölcstelensége miatt" - írták. Ivan Ilcsev, az egyetem rektora csütörtökön a közszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy diákoknak csak egy kis csoportja tüntet, és hogy az egyetem nem a legmegfelelőbb hely erre.


A bolgár ellenzék a múlt héten - immár többedszer - kísérletet tett a szocialisták által vezetett kormány megbuktatására, de sikertelenül. A Bojko Boriszov volt kormányfő vezette Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) nevű konzervatív párt által benyújtott bizalmatlansági indítványt 118:93 arányban leszavazták a Bolgár Szocialista Párt (BSZP) és koalíciós partnere, a török kisebbségi Mozgalom a Jogokért és a Szabadságért (DPSZ) képviselői, a nacionalista Ataka Párt 20 jelenlévő képviselője pedig tartózkodott a voksolásnál. A 23 képviselővel bíró Ataka rendszerint támogatja a kormányt a törvényhozásban.
forrás:MTI

Hozzászólások

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Csehországi látogatásra hívta meg a második világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit Milos Zeman cseh államfő - jelentette a cseh közszolgálati rádió kedden. Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a megh...

http://ujhazak.com