Megkezdődött a parlamenti választás Hollandiában

Az urnákat este 9 órakor zárják, a szavazóhelyiségből távozó választók nyilatkozatai alapján végzett első felmérések (exit poll) eredményei ezt követően jelennek meg.

Az előzetes eredmények szerda éjszaka vagy csütörtök hajnalban várhatók, a hivatalos végeredményt azonban csak március 21-én teszik közzé.



A választópolgárok hagyományos szavazólapon, papíron adják le a voksukat, a szavazatok számlálását pedig kézzel, illetve kizárólag olyan számítógépekkel végzik, amelyeket nem csatlakoztatnak az internetre, hogy így akadályozzák meg az esetleges külföldi beavatkozási kísérleteket. Bert Koenders külügyminiszter nemrég arról számolt be, hogy a kormánynak nincs tudomása az országot érintő konkrét fenyegetésekről, de rendkívüli éberségre van szükség az esetleges orosz hackertámadások miatt.

Mark Rutte holland miniszterelnök pártja, a liberális konzervatív Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) hosszú idő után nemrég átvette a vezetést a bevándorlásellenes Szabadságpárttól (PVV). A közvélemény-kutató intézetek felméréseit átlagoló legutóbbi adatok szerint a VVD 24-28 képviselői helyet szerezhet a parlament 150 fős alsóházában, míg a főként muzulmánellenes megnyilvánulásairól ismert Geert Wilders vezette PVV 19-22 mandátumra számíthat.

Bár magas a bizonytalanok aránya, jelen állás szerint a kereszténydemokraták (CDA) 19-21, a liberális D66 17-19, a környezetvédő Zöld Baloldal (GroenLinks) 16-18, a szocialisták 14-16, a szociáldemokrata irányultságú Munkapárt (PvdA) 10-12, a Keresztény Unió (CU) pedig 5-7 helyhez jut a törvényhozás alsóházában.

Az élbolyban meglehetősen kis különbség van a pártok között, egyesek szerint végül bármelyikük győzhet, a kormányalakításhoz azonban még koalíciót is kell kötnie a nyertesnek, szakértők szerint legalább három másik politikai csoportosulással. A PVV támogatottságának visszaesését a fősodorbeli pártok kiszámíthatósága mellett elemzők azzal is magyarázzák, hogy egyre többen elveszett szavazatnak tartanák a Szabadságpártra leadott voksukat, minthogy Wilders nézetei miatt a PVV várhatóan nem tud egyetlen másik párttal sem koalíciót kötni, és így valószínűleg továbbra is ellenzékben marad.

MTI

Hozzászólások

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Csehországi látogatásra hívta meg a második világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit Milos Zeman cseh államfő - jelentette a cseh közszolgálati rádió kedden. Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a megh...

http://ujhazak.com