Sajtó: Izrael a korábbi elnököt, Ahmadinezsádot tette volna Irán élére a háború után

Az Egyesült Államok és Izrael Mahmúd Ahmadinezsád volt iráni elnökkel tervezte az iráni vezetés leváltását az Irán elleni fegyveres beavatkozás kezdetén, de ez a terv meghiúsult - jelentette az izraeli média szerdán.Több magas rangú amerikai és iráni forrás szerint az Ahmadinezsád teheráni otthonát a háború első napján ért izraeli támadás célja a házi őrizetből való kiszabadítása volt. A csapásokban az őrők meghaltak, de ő maga is megsebesült, meggondolta magát, és úgy döntött, hogy nem vesz részt a puccskísérletben - írták az izraeli lapok a The New York Times című amerikai újságra hivatkozva..

Ahmadinezsád elnöki időszakában, 2005 és 2013 között gyakran fenyegetőzött "Izrael és a cionizmus eltörlésével", ismert holokauszttagadó volt, nyíltan antiszemita retorikát használt, és Izrael egyik legkeserűbb ellenségének tartották.

Az amerikai lap szerint nem világos, hogyan "szervezték be" Ahmadinezsádot az izraeli kezdeményezésű tervbe, és miként tervezték "trónra ültetését", és az őt megsebesítő támadás körülményei sem tisztázottak.

Ahmadinezsád a támadás óta nem jelent meg nyilvánosan, és tartózkodási helye, valamint sebesülésének mértéke ismeretlen. A ynet című izraeli hírportál azt közölte, hogy a háza nem sérült meg jelentősen, műholdfelvételek azt mutatták, hogy a bejáratánál lévő őrposzt viszont teljesen megsemmisült.

"Az amerikai hadsereg elérte minden célját, és a tárgyalók most egy olyan megállapodáson dolgoznak, amely örökre véget vet Irán nukleáris képességeinek" - nyilatkozta a Fehér Ház szóvivője, Anna Kelly, és nem reagált közvetlenül a beszámolóra. Izraelben a Moszad titkosszolgálat nem kívánt nyilatkozni.

Az elmúlt években Ahmadinezsád többször összetűzésbe került az iráni vezetőkkel, mert korrupcióval vádolta őket. Nem indulhatott több elnökválasztáson, hozzá közel állókat letartóztattak, őt magát pedig kelet-teheráni otthonában házi őrizetbe helyezték.

A The New York Timesnak adott 2019-es interjújában Ahmadinezsád dicsérte Donald Trump amerikai elnököt, sőt Irán és az Egyesült Államok újbóli közeledéséről beszélt. "Trump a tettek embere. Üzletember, ezért képes költség-haszon alapon mérlegelni és döntéseket hozni. Mi azt mondjuk neki: nézzük ezt hosszú távon, mindkét ország szempontjából, és ne legyünk rövidlátók"- mondta.

Az iráni hatóságok Ahmadinezsád közvetlen környezetét azzal vádolták, hogy túl szoros kapcsolatokat ápol a Nyugattal, sőt Izraelnek kémkedik. Az elmúlt években többször járt külföldön, Izraellel jó kapcsolatokat ápoló országokban is. Magyarországra is többször elutazott.

Ahmadinezsád néhány nappal az Irán elleni háború kezdete előtt tért vissza egy budapesti látogatásról, ahol a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen adott elő.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Donald Trump elnök megfogadta, hogy az Egyesült Államokat kivonja a párizsi klímaegyezményből, amely a világ legfontosabb erőfeszítése az emelkedő hőmérséklet leküzdésére. Az első Trump-adminisztráció 2017-ben hasonló irányt vett, de ezt azonnal visszavonták Joe Biden elnök első hivatali napján, 202

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

http://ujhazak.com