Szlovák megyei választás: szélsőjobbos jelölt győzött a besztercebányai megyében

Meglepő eredmény született a szlovákiai megyei választások második fordulójában a besztercebányai megyében, ahol a roma kisebbség elleni megnyilvánulásairól is ismert Marián Kotleba, a parlamenten kívüli Mi Szlovákiánk Néppárt (LSNS) elnöke győzött Vladimír Manka, a kormánypárt jelöltje ellen.

A megyei választás első fordulójában a besztercebányai megyében leadott szavazatok közel 25 százalékát megszerző Marián Kotleba a második fordulóban a voksok több mint 55 százalékát kapta meg, amivel jelentősen megelőzte a baloldali kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia által jelölt Vladimír Mankát, akire a választók 44 százaléka szavazott, kevesebb mint az első fordulóban.

Marián Kotlebát és pártját a pozsonyi sajtó szélsőjobboldaliként említi. A párt erősen nemzetinek jellemzi magát és az Európai Unió, illetve a NATO elleni retorikájáról, valamint romaellenes megnyilvánulásairól ismert. Marián Kotleba korábban az ultranacionalista Szlovák Testvériség (Slovenská Pospolitost) párt vezetőjeként vált ismertté. A Szlovák Testvériségnek több olyan nyilvános rendezvénye volt, amelyeken tagjaik fekete katonai egyenruhára emlékeztető viseletben vonultak fel, a rendezvényeken nem egyszer romaellenes uszításra is sor került.

A pártot egy évvel létrehozása után, 2006-ban a legfelsőbb bíróság döntése alapján feloszlatták. Megalakítói ezt követően ugyanezen a néven egy civil szervezetet hoztak létre, majd később létrehozták Mi Szlovákiánk Néppártot (LSNS), amely már a 2012-es előrehozott parlamenti választásokon is indult, de nem ért el említésre méltó eredményt.

Szlovák parlamentMarián Kotlebával a megyei választások előtt legutóbb tavaly nyáron foglalkozott kiemelt mértékben a szlovákiai média. A pártvezér akkor azzal keltette fel a figyelmet, hogy meghirdette: ledózeroltatja a jelentős roma lakossággal rendelkező Krasznahorka-váralja településen lévő, részben illegálisan épült roma telep házait, amelyek olyan területen állnak, amelyek Kotleba tulajdonába kerültek. Az akció végrehajtását meghiúsította a karhatalom, a rendezvény több résztvevőjét még annak kezdete előtt elvezette a rendőrség. A múltban már magát Kotlebát is többször őrizetbe vették és faji uszítás, illetve a demokrácia veszélyeztetése vádjával eljárás is folyt ellene, ám soha nem ítélték el.

Marián Kotleba a szlovák megyei választások második fordulójában indult jelöltek közül a második legtöbb szavazatot szerezte, több mint 70 ezer voksot. Sikerét elemzők szerint főként a választók tiltakozó szavazatainak köszönheti, azon belül pedig annak, hogy a roma problémakörre sem a megyei, sem az országos vezetés már huzamosabb ideje nem tud elfogadható választ adni.
forrás:MTI

Hozzászólások

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Csehországi látogatásra hívta meg a második világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit Milos Zeman cseh államfő - jelentette a cseh közszolgálati rádió kedden. Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a megh...

http://ujhazak.com