Törökország: kétségbeejtő, hogy az EU Hollandiát támogatja a diplomáciai konfliktusban

A közlemény szerint az unió szelektíven alkalmazza a demokratikus értékeket, az alapvető jogokat, valamint a szabadságjogokat; és miközben a problémák megoldására párbeszédet szorgalmaz, figyelmen kívül hagyja a diplomácia és a jog mentén folytatott török politikát.

A tárca úgy véli, hogy az Európai Unió az idegengyűlölő és törökellenes szélsőségeket részesíti előnyben azáltal, hogy Törökországnak és nem "a jelenlegi helyzetet előidéző, továbbá a diplomáciai szerződéseket és jogot megszegő" Hollandia számára címzett hétfőn visszafogottságot sürgető közleményt. Mint írták: az EU "rövidlátó" nyilatkozatát Törökország értéktelennek tekinti.



A Törökország és több nyugat-európai uniós tagállam között az elmúlt napokban kialakult ellentétekkel kapcsolatosan Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Johannes Hahn, az Európai Bizottság bővítési tárgyalásokért felelős biztosa hétfői közös nyilatkozatában kijelentette: el kell kerülni az feszültség elmérgesedését, és meg kell találni annak módját, hogy a kialakult helyzetben csillapodjanak a kedélyek. Az aggodalmakat csak nyílt és közvetlen kommunikációs csatornákon keresztül lehet megoldani.

Ezért az Európai Unió továbbra is közbenjár az unió tagországai és Törökország közötti jó kapcsolatok biztosításáért - hangsúlyozták. Törökország és Hollandia között szombaton robbant ki diplomáciai konfliktus, miután Hága nem engedte meg két török miniszternek, hogy részt vegyen Rotterdamban az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazás kampányrendezvényén. Hollandiában szerdán tartanak általános választást.

MTI

Hozzászólások

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Csehországi látogatásra hívta meg a második világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit Milos Zeman cseh államfő - jelentette a cseh közszolgálati rádió kedden. Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a megh...

http://ujhazak.com