Külföldi sajtó Magyarországról (2. rész)

A Libération című francia baloldali napilap úgy látja, hogy a referendumot megelőző kormánykampány lehetőséget nyújtott a kormányzó Fidesznek, hogy növelje népszerűségét és elterelje a figyelmet az olyan kérdésekről, mint az egészségügy helyzete vagy a korrupció.readA 2018-as választások előtt másfél évvel tartott népszavazással a Fidesz saját táborát is mobilizálni szeretné a baloldallal szemben, amelynek becslések szerint mintegy 60 százaléka szavazhat nemmel. A cikkszerző Florence La Bruyere szerint akár érvényes lesz a szavazás, akár nem, Orbán Viktor elmondhatja, hogy a szavazók 90 százaléka őt támogatta.

Érvényes voksolás esetén a kormány alkotmánymódosítást szeretne, amellyel kőbe vésné, hogy a magyar parlament Brüsszel felett áll a migrációs kérdésben, ami viszont ellenmondásba kerülhet az uniós szerződésekkel.

"Jó kis csaták ígérkeznek az Európai Bizottsággal, amely Orbán bűnbakja (lesz) a következő választásokhoz" - vélte a lap, amely szerint ugyanakkor Orbán nem akarja Magyarországot kivezetni az EU-ból, hanem meg akarja a közösséget változtatni és vissza akar térni a nemzetek Európájához.

"Meg van arról győződve, hogy tíz év múlva több Le Pen lesz Európában mint Merkel, vezetőként látja magát ebben az új Európában, amelyben Magyarországnak nagyobb befolyása lenne" - idézte a lap Tóth Csaba politológust Orbán Viktorról.

A Libération megszólaltatja még Kiszelly Zoltán és Krekó Péter politológusokat is.

http://www.liberation.fr/planete/2016/09/30/hongrie-le-plebiscite-de-la-peur_1516237

Orbán utolsó kihívást intéz Európához címmel elemzi a magyar népszavazást az Il Giornale című jobbközép olasz napilap, amely úgy látja, Orbán Brüsszellel szembeni "keresztesháborúja" nem fog a referendummal véget érni.

Az újság minimális esélyt ad annak, hogy egy olyan kicsi "peremnemzet", mint amilyen Magyarország saját víziójával lépjen fel az Unióban, mégis úgy véli, hogy "Orbán referenduma kiszámíthatalan folyamatot" indíthat el.

A jobbközép Il Foglio úgy látja, a magyarok nemet mondanak a "zsarnok Európának", amely - ahogyan a Szovjetunió idején történt - saját akaratát akarja a polgárokra kényszeríteni. Az újság ügyes politikai húzásnak nevezi a népszavazást, amelyet "Orbán további erőpróbákra használ fel a gyűlölt Brüsszellel szemben". Az Il Foglio - a Brexitet hozva fel példaként - megjegyzi, nem biztos, hogy a győzelem végül tényleg Magyarország javát szolgálja majd.

http://www.ilfoglio.it/esteri/2016/10/01/ungheria-referendum-orban-immigrazione-europa___1-v-148449-rubriche_c303.htm

A balközép La Repubblica az Ásotthalomról közölt helyszíni tudósításához fűzött kommentárban azt írja: a magyar népszavazás, amelynek kérdésére csakis nemleges választ lehet adni, minden tekintetben Európáról szóló konzultáció, amely a közvélemény felhevítését szolgálja nacionalista érzelmekkel.

A napilap az "Európa-ellenes" referendum céljai közé sorolja, hogy erősíti a Vlagyimi Putyin orosz elnök felé való közeledést, elvonja a magyarok figyelmét a gazdasági problémákról és szilárdítja Orbán hitelességét Angela Merkel német kancellárral szemben, aki a La Repubblica szerint a népszavazás első számú címzettje.

A L'Avvenire az olasz püspöki kar napilapja címoldalán hangsúlyozza, hogy az alaptörvényében az emberi élet védelmét leszögező Magyarország nem védi a háborúk elől menekülőket. Hangsúlyozza, hogy a népszavazással egy időben Magyarország jelentős összegért árusítja a letelepedési engedélyeket.
http://www.avvenire.it/Commenti/Pagine/incidente-misura.aspx

A magyar voks széthasíthatja Európát írta - az Il Messaggero című római napilap, hangsúlyozva, hogy a "magyar lázadás" az a kavics lehet, amely dominó-effektust indíthat el. Annak az elvnek az érvényesülése, hogy az egyes tagállamoknak nem kell tudomást venni a közösségi döntésekről, halálos csapást mérhet az európai integráció eszméjére - vélte az újság. http://www.ilmessaggero.it/primopiano/esteri/migranti_ungheria_voto-1997283.html

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com