Lengyel védelmi koncepció: Oroszország regionális konfliktust válthat ki

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Reális távlatnak nevezte a lengyel nemzetvédelmi tárca által kedden ismertetett új védelmi koncepció azt, hogy Moszkva "egy vagy több" NATO-tagállamot érintő regionális konfliktust válthat ki.Az Antoni Macierewicz nemzetvédelmi miniszter részvételével kedden tartott konferencián mutatták be a következő 15 évre vonatkozó, a tárca által kidolgozott koncepciót, mely szerint Oroszország az instabilitás fő forrása marad a NATO keleti szárnyán.

A dokumentum az egyik fő biztonsági kihívásként tünteti fel Moszkva "agresszív", egyebek között "a nemzetközi jog megsértésével saját pozícióját erősítő" politikáját. "Különösen nyugtalanítóak azok az esetek, amikor Oroszország fegyveres erőt használ politikai céljainak elérésére" - értékelik a lengyel biztonságpolitikai szakértők, utalva Georgia, valamint Ukrajna esetére.


A koncepció szerint Oroszország hozzájárul a NATO déli szomszédságában - a Közel-Keleten és Észak-Afrikában - kialakult helyzet további destabilizációjához is, "többletnyomást gyakorolva" ezáltal a nyugati országokra. A közel-keleti és az észak-afrikai helyzet továbbra is kedvezni fog a szélsőséges szervezetek térnyerésének, és nagy a valószínűsége új migrációs hullámok elindulásának is - áll a dokumentumban.


A koncepció szerint általánosságban magas az Iszlám Állammal (IÁ) összefüggésbe hozható terrorveszély is. A Lengyelországban - mint "a kereszténységgel azonosított" országban - esetleg elkövetett terrortámadást pedig "nemcsak a +hitetlenek elleni háború+ terjesztésére", hanem az IÁ elleni koalíció tagjainak megfélemlítésére is felhasználhatnák - értékelik a szerzők.


Szerintük erősíteni kell a szolidaritást a NATO-n és az EU-belül, amelyekben a lengyel tagságot a nemzetbiztonság alapjának nevezik. "Kulcsfontosságú kihívásnak bizonyulhat az összes szövetséges ország közös álláspontjának kidolgozása a NATO szomszédságában kirobbanó regionális konfliktus esetére" - hangsúlyozzák.


A NATO-n belüli együttműködésen kívül a koncepció fontosnak nevezi a regionális kapcsolatokat, beleértve a balti országokkal, valamint a visegrádi csoporton belül folytatott együttműködést. A részleteiben titkosított, a lengyel hadsereg korszerűsítését, védelmi képességeinek erősítését kilátásba helyező koncepció bevezetésében Antoni Macierewicz hibásnak nevezte az előző kormány stratégiai előfeltevéseit, melyek szerinte nélkülözték a helyes geopolitikai értékelést, így minimálisnak találták a fegyveres konfliktus veszélyét a kelet- és közép-európai térségben, bár ez utóbbit földrajzilag nem határoztak meg egészen pontosan.


Az előző lengyel kormány 2009-ben hirdette meg a lengyel-orosz kapcsolatok "újraindítását", a bizalomépítés folyamata azonban az ukrán válság kitörése után megrekedt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

http://ujhazak.com