Szydlo: a lengyel parlamenti frakciók egyetértenek abban, hogy Lengyelországnak kell megoldania a belpolitikai problémákat

Valamennyi lengyel parlamenti frakció elnöke egyetértett abban, hogy Lengyelországnak kell megoldani a belpolitikai problémáit, rossz dolog volt, hogy azok kikerültek nemzetközi színtérre - jelentette ki Beata Szydlo lengyel kormányfő keddi varsói sajtóértekezletén.

Szydlo azt követően nyilatkozott, hogy a parlamenti frakciók vezetőivel egyeztetett Lengyelország nemzetközi helyzetéről. A megbeszélés egy nappal előzte meg az Európai Bizottság szerdai brüsszeli ülését, amelynek egyik napirendi pontja a lengyelországi jogállamiságról szóló orientációs vita lesz.

lengyel parlament

Szydlo úgy értékelte, hogy a frakcióvezetőkkel tartott találkozó "jó és hasznos" volt. "Elérkezett az idő arra, hogy csillapítsuk a felelőtlen körök által keltett érzelmeket" - mondta az utóbbi hetek heves lengyelországi belpolitikai vitáira utalva.

Ezek nyomán az Európai Parlament legnagyobb frakciói már az elmúlt év végén Lengyelországról szóló vitát helyeztek kilátásba, melyet végül január 19-ére napolták el. Grzegorz Schetyna volt külügyminiszter, aki a legnagyobb ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) elnökségére pályázik, tavaly decemberben úgy értelmezte az elnapolást: ezt ő eszközölte ki, mivel először Lengyelországban kell próbálkozni a dolgok rendezésével.

A lengyel sajtó nemrégiben viszont közzétette Schetynának egy pártértekezleten zárt ajtók mögött elhangzott beszédét, melyben a politikus elmondta: az ellenzéknek a konfliktus "utcára" és a brüsszeli színtérre való átterelésével kellene válaszolnia az új kormány gyors tempóban tett intézkedéseire.

A lengyel kormányfő a keddi megbeszélést követően bejelentette: a Lengyelországról szóló európai parlamenti vitán személyesen fogja "megvédeni az ország jó hírnevét". Mint mondta, a tárgyaláson jelenlévők megegyeztek abban: "mindent megtesznek, hogy a helyzetet csillapítsák, és a lengyelországi helyzetről szóló megalapozatlan és hamis információkat tisztázzák".

Szydlo kifejtette: az ellenzék joga "az érdemi kritika", a kormányzók pedig jogosultak arra, "hogy azt a programot valósítsák meg, melyhez a demokratikus szavazáson való megválasztásukat követően elkötelezték magukat".
A kormányfővel folytatott megbeszélést "konstruktívnak" minősítette az összes parlamenti frakció elnöke is.

A PO parlamenti frakciójának elnöke, Slawomir Neumann elmondta: "Lengyelország érdekei a fontosak, az ügyeinket itthon szeretnénk intézni". A politikus kitért arra is, hogy a lengyel kormányfő elfogadta a PO-nak azt a javaslatát, hogy az európai parlamenti vitát megelőzően a lengyel parlamenti alsóházban beszéljék meg a lengyel külpolitika fő irányait. Egyes kommentárok szerint az alsóházi vitát Witold Waszczykowski külügyminiszternek a közeljövőre tervezett programbeszédével kötik majd össze.

A Neumannal közös sajtóértekezletet tartó Rafal Trzaskowski, aki a PO kormányában az uniós ügyekért felelős államtitkár volt, "túlzottnak" minősítette egyes uniós politikusok Lengyelországgal kapcsolatos kijelentéseit. Mint mondta, ezekre a lengyel diplomáciának reagálnia kell, "ami nem jelenti azt, hogy a belpolitikai helyzet nem ad semmi okot aggodalomra".

Trzaskowski már korábban ellenezte Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének minap tett sajtónyilatkozatait, melyek Lengyelországban pártállástól függetlenül nemtetszést váltottak ki. Schulz "államcsínynek", illetve "a Putyin-jellegű demokrácia" megvalósításának minősítette a Jog és Igazságosság (PiS) kormányának politikáját.

MTI

Hozzászólások

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

A lengyel egészségügyi minisztérium burkolt célzással hívja fel a lengyelek figyelmét a kérdésre.

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Lengyelország – Jó példája, amikor a rendőrök a közt szolgálják.

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyelország részben hazai üzemekben gyártott, Black Hawk típusú amerikai harci helikoptereket vásárol, az első darabokat még az idén beszerzi - jelentette be hétfőn Antoni Macierewicz nemzetvédelmi ...

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Őrizetbe vettek Varsóban egy orosz férfit, aki hétfőn reggel drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett - közölte a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVPInfo). A miniszterelnöki hivatal,...

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) azon adatbázisában, amely német megszállás lengyelországi áldozatairól, halottakról és túlélő foglyokról egyaránt gyűjt...

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Az európai konszenzustól való távolodást jelentheti Angela Merkel német kancellárnak a menekültelosztási kvótát elutasító országokat bíráló nyilatkozata - vélekedett hétfőn a lengyel közszolgálati rád...

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

Magához rendelte Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter a lengyel fegyveres erők vezetőit a csütörtökön bejelentett újabb orosz harckészültség-ellenőrzés miatt - közölte a sajtóval Bartlom...

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország drótkerítést épít a Lengyelországgal szomszédos exklávéja, a Kalinyingrádi terület határán, miután Varsó júliusban az adott határszakaszon felfüggesztette a kishatárforgalmat - közölte csü...

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Szentmisével, csendes imával és koszorúzással emlékeztek meg vasárnap a volt auschwitzi náci német haláltáborban az életét embertársáért feláldozó Szent Maximilián Maria Kolbe lengyel ferences rendi s...

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Mulattatónak nevezte a lengyelországi belpolitikai folyamatok brüsszeli bírálatát Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke egy csütörtöki német lapinte...

http://ujhazak.com