Ukrán válság - Komorowski: a Moszkva elleni szankciók feloldásának feltétele a Krím visszaadása
Bronislaw Komorowski szerint az Oroszország ellen hozott nyugati szankciók visszavonásának feltételéül a Krím félsziget visszaadását kell szabni. A lengyel elnök a szankciók hatását korlátozottnak, de pozitívnak minősítette.A Rzeczpospolita című lengyel napilapnak adott, hétfőn közölt interjúban Komorowski a szankciók lehetséges feloldását firtató kérdésre válaszolva kijelentette, hogy szerinte az egész nyugati világ Oroszországnak a Krímből való kivonulásához köti ezt.
A szankciók hatását értékelve, a lengyel elnök elmondta: büntetőintézkedések politikája megerősítette az ukrán ellenállást, Oroszországnak, eredeti terveivel szemben, csak a Donyec-medencét sikerült hatalmába keríteni, nem pedig egész Kelet-Ukrajnát.
Annak a véleményének is hangot adott, hogy fontos az Európai Unió egységes álláspontjának fenntartása az ukrán válsággal kapcsolatban, annak ellenére, hogy „a közeljövőben ez próbatételnek lehet kitéve”.
Hangsúlyozta: nem ért egyet azzal az állásponttal, hogy a NATO szempontjából az ukrán válságnál súlyosabb az Iszlám Állam problémája. Ez szavai szerint nem „fokozhatja le a biztonságpolitikai problémák rangsorolását a NATO keleti szárnyán”, a térség szempontjából a közvetlen keleti szomszédságban megteremtendő biztonság a legfontosabb.
http://www.rp.pl/artykul/107684,1150297-Chcemy-stabilnej-i-bezpiecznej-Ukrainy.html?p=1
MTI

Hozzászólások