Ljubljana szerint szlovén területen épül a horvátok által vitatott határzár

Ljubljana szerint szlovén területen épül a horvátok által vitatott határzár - mondta Vesna Györkös Znidar belügyminiszter a szlovén közszolgálati televízió híradójában.

A tárcavezető arra reagált, hogy Horvátország szerdán délután különleges rendőri egységeket küldött a harmicai horvát-szlovén határátkelőhöz, mert szerinte Szlovénia horvát területre építette fel a határzár egy szakaszát. Öt kisbusszal érkeztek a határhoz a horvát különleges rendőri alakulat tagjai, akik újságírók szerint azzal a szándékkal jöttek, hogy lebontsák a Rigonce közelében fekvő átkelőnél felhúzott szlovén drótkerítést.

00

Ranko Ostojic horvát belügyminiszter újságíróknak később úgy nyilatkozott: csak figyelmeztetni akarták a szlovén hatóságokat, hogy horvát területen húzták fel a határzárat, és le kell bontaniuk azt.

"Amennyiben nem teszik meg, tiltakozó jegyzéket küldünk a szlovén kormánynak, és magunk távolítjuk el a kerítést" - szögezte le a tárcavezető.

Vesna Györkös Znidar a szerda késő esti híradónak azt mondta, hogy még nem érkezett meg a horvát külügyminisztérium tiltakozó jegyzéke, amelyre csak azután válaszolnak, miután áttanulmányozták.

Mindazonáltal kijelentette, hogy a szlovén határzár szlovén területen épült.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ljubljana igyekszik kerülni a konfliktusokat, és reméli, Horvátország is ugyanazt teszi majd - hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy mit fog tenni Ljubljana abban az esetben, ha Horvátország mégis elkezdi eltávolítani a kerítést a horvát-szlovén határszakasz vitatott részén, azt válaszolta: meggyőződése, hogy Horvátország nem tesz olyat, amitől elmérgesedhet a két ország viszonya. Ugyanakkor Szlovénia a terepen uralkodó körülményektől függően reagál majd a helyzetre - tette hozzá.

Szlovéniában - a legfrissebb ljubljanai adatok szerint - október közepe óta 188 050 illegális bevándorlót vettek nyilvántartásba. Szombaton 1716, vasárnap 4381, hétfőn 5341, kedden 7457, szerdán 7554, csütörtökön 6 óráig újabb 3430 migráns lépte át a horvát-szlovén határt. Ausztriába október 20. óta 170 018 Közel-Keletről érkező menekült távozott.

Ranko Ostojic horvát ügyvivő belügyminiszter pénzkidobásnak nevezte a horvát-szlovén határszakaszon épülő drótkerítést.

"Szlovénia jobban tenné, ha inkább ideiglenes menedékhelyet építene a bevándorlóknak, mint amilyet Horvátország is épített, s amelyet téliesített" - hangsúlyozta.

A miniszter a német belügyminisztérium azon kijelentésére is reagált, miszerint a dublini egyezmény szerint az október 21. után érkezett migránsokat visszaküldenék azokba az országokba, ahol először léptek be az Európai Unió területére.

"Valakinek be kell bizonyítani, hogy Horvátország volt az az ország" - mondta, majd hozzátette: "most legalább mindenki számára világos, miért nem hoztuk nyilvánosságra a regisztráltak adatait".

Ostojic mindazonáltal úgy vélte: "először Magyarországra kellene visszaküldeni azt a félmillió migránst, aki még a határzár létrehozása előtt lépett be az országba".

A zágrábi belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint szeptember közepe, a magyar-szerb zöldhatár lezárása óta Horvátországban 363 ezer migránst vettek nyilvántartásba. Többségük illegálisan lépte át a szerb-horvát határt, és többnyire Bapska körzetében léptek horvát területre. A horvát hatóságok a múlt hét közepétől már vonattal szállítják a migránsokat a szerb határról Szlovéniába. Szerdán több mint 7000 illegális bevándorlót lépte át a szerb-horvát határt.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com