Macron üdvözölte, hogy vitatott kijelentése felébresztette a NATO-t

Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön jelezte, hogy továbbra is vállalja a NATO "agyhaláláról" korábban tett és nagy vihart kavaró véleményét, és arra kérte a katonai szervezetet, hogy a stratégiai feladataira, mindenekelőtt a terrorizmus elleni harcra koncentráljon."Vállalom, hogy teljesen tisztáztam a kétértelműséget" - mondta a francia köztársasági elnök a hivatalában, Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatóján. A francia elnök és a katonai szervezet vezetője egyórás megbeszélését folytatott a jövő heti londoni NATO-csúcstalálkozó előtt, amelynek - mint mondták - mindketten a sikerét akarják.

    
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete alapításának hetvenedik évfordulója alkalmából tervezett találkozó előkészítését némileg megzavarta, amikor Emmanuel Macron november 7-én a The Economist brit hetilapnak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy a NATO "agyhalálát" éljük. A kijelentést Washingtontól Berlinen és Londonon át Varsóig és Ankaráig elítélték.


    

Újságírói kérdésre a francia elnök kifejtette, hogy a véleményét megelőzően a NATO előző két csúcstalálkozóján -, amelyeken szerinte "kizárólag azzal foglalkoztak, hogyan lehetne (a szövetség legfőbb befizetőjének számító) Egyesült Államok pénzügyi kiadásait enyhíteni" - a valóságtól "elképesztő és elfogadhatatlan távolságot" tapasztalt. Álláspontja szerint a szervezet pénzügyi vitái közben "a stratégiai kérdések nem oldódtak meg", ezek közül kiemelte "a békét Európában, az Oroszországgal való viszonyt, Törökország kérdését vagy azt, hogy ki is a NATO ellensége?". A francia elnök jelezte: a terrorizmus elleni küzdelmet tartja a szövetségesek legfőbb feladatának.
    

"Muszáj volt ébresztőt fújni. Megtörtént, és üdvözlöm, hogy azóta a prioritást inkább a stratégiai céljainkról való gondolkodás kapta" - hangsúlyozta Emmanuel Macron. Válaszában Jens Stoltenberg jelezte, hogy a NATO modernizálta a doktrínáját és a működését, és közben meg is erősítette fellépési lehetőségeit, elsősorban Európa keleti felén. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az Európai Unió egyedül nem védheti meg Európát, és nem tudja helyettesíteni az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét.
    

"Ugyanannak az éremnek a két oldala (az EU és a NATO) - mondta a NATO-főtitkár. Az elmúlt napokban hasonlóan nyilatkozott Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság új elnöke is, aki jelezte, hogy az EU és a NATO nem egymás "riválisai, hanem kiegészítői". A francia elnöki hivatal szerint a december 3-án és 4-én esedékes londoni NATO-csúcstalálkozó előtt Emmanuel Macron más vezetőkkel is egyeztetni fog, mások mellett Recep Tayyip Erdogan török elnökkel, Angela Merkel német kancellárral és Boris Johnson brit miniszterelnökkel.
    

Emmanuel Macron a sajtótájékoztatón azt is jelezte, hogy kész felülvizsgálni Franciaország "beavatkozási eszközeit" a Száhel-övezetben, ahol 4500 francia katona teljesít szolgálatot, és egyben arra kérte Franciaországnak elsősorban az európai szövetségeseit, hogy nagyobb erőkkel vegyenek részt a terrorizmus elleni küzdelemben az afrikai térségben.
   

"A Száhel-övezet jelenlegi kontextusa megköveteli, hogy megnézzünk minden stratégiai lehetőséget" - mondta a köztársasági elnök három nappal azután, hogy tizenhárom francia katona meghalt Maliban, mert összeütközött két helikopterük a dzsihadisták elleni hadműveletben. A francia elnök azt is megjegyezte, hogy kívánatosnak tartaná az európaiak bevonását a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló, hatályát vesztett orosz-amerikai INF-szerződést felváltó egyezmény tárgyalásainak bevonásába.
    

Nem bízhatjuk rá a biztonságunkat egy olyan kétoldalú szerződésre, amelyben egyetlen európai sem vesz részt (...) Az európaiak bevonása is szükséges a jövőbeni szerződésbe" - mondta a francia köztársasági elnök.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com