Magyarországról érkező utasokat is diagnosztizáltak a fertőzéssel Pekingben

Három, Magyarországról érkező utast is diagnosztizáltak az új koronavírus okozta fertőzéssel Pekingben - közölte csütörtökön a kínai főváros egészségügyi bizottsága.A bizottság szerdai napra vonatkozó közléséből nem derül ki a fertőzöttek nemzetisége. A kínai bevándorlási hivatal korábbi tájékoztatása szerint mindazonáltal a múlt hét óta nemzetközi repülőjáratokon Kínába utazók mintegy 90 százaléka kínai állampolgár.

    
A The Paper sanghaji lap internetes oldalán kedden megjelent cikk szerint a hétfőig Pekingben regisztrált, külföldről beérkező 31 fertőzött mindegyike kínai állampolgár volt. A South China Morning Post című hongkongi lap pedig egy szerdai cikkben írt arról, hogy számos, külföldön élő kínai igyekszik visszatérni Kínába a járvány sújtotta egyéb országokból, mert úgy látják, hogy a Kínában érvényben lévő szigorú intézkedések nagyobb biztonságot nyújtanak a járvány ellen.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Sokan még annak ellenére is a hazaút mellett döntenek, hogy az utazás komoly anyagi terhet jelent, hiszen az Európából és az Egyesült Államokból Kínába tartó járatok jelentős részét törölték, így a repülőjegyek ára esetenként a megszokottnak akár többszöröse is lehet.
    

A lapnak nyilatkozó kínaiak közül egy Németországban tanuló diák amiatt aggódott, hogy a németek nem veszik komolyan a vírust - ennek alátámasztására azt hozta fel, hogy március 7-én egy Németországban megtartott futballmérkőzésen mintegy 54 ezer szurkoló vett részt. A kínai internetezők hasonló értetlenkedéssel fogadták azt a hírt is, hogy a Stereophonics nevű walesi együttes a múlt hétvégén három egymást követő napon adott tízezres közönséget vonzó koncerteket az Egyesült Királyságban. A zsúfolásig telt nézőtérről készült kép láttán sokan úgy vélekedtek, hogy a brit vezetés nem készült fel kellően a helyzet kezelésére.
    

Szerda éjfélig összesen 21 újabb, külföldről behozott esetről adtak hírt Kínából, ahol a külföldről beutazó fertőzöttek száma ezzel 64-re emelkedett. Az elmúlt egy nap során a Magyarországról beutazó 3 fertőzöttön kívül az Egyesült Királyságból 7, Ausztriából 2, Brazíliából és Luxemburgból pedig egy-egy beteg érkezett a kínai fővárosba, ahonnan ugyanakkor már 12 napja nem jelentettek egyetlen újabb belföldi fertőzést sem.
    

Pekingben szerda éjfélig összesen 479 koronavírusos esetet regisztráltak, 373 beteg gyógyult már meg, és nyolcan hunytak el. A kínai bevándorlási hivatal által közzétett adatok szerint azóta, hogy az Egészségügyi Világszervezet a múlt héten pandémiává nyilvánította az új koronavírus-járványt, naponta mintegy 120 ezren lépnek be Kínába.
    

A kínai fővároshoz hasonlóan Hongkongban is a külföldről behozott esetek okozták a fertőzések számának megugrását az elmúlt napokban. Hongkongból szerda éjfélig 25 új esetet jelentettek, ami a legnagyobb napi emelkedés a különleges státusszal bíró városban a járvány kezdete óta. A hongkongi vezetés ezért csütörtöktől kötelezővé tette a 14 napos karantént minden beérkező utasnak, de Pekinggel ellentétben - ahol a kormányzat által kijelölt szállásokon kell eltölteni ezt az időt, méghozzá saját költségen, - Hongkongban a helyieknek lehetőségük van otthonaikban karanténba vonulniuk.


A karantén letelte után pedig további két hétig orvosi megfigyelés alatt tartanak minden beutazót, akiknek ráadásul egy elektronikus karkötőt kell viselniük, ami egy applikáción keresztül lehetővé teszi a mozgásuk követését. Amennyiben a karkötő megsérül, vagy a felhasználó leválasztja a telefonját a nyomkövető applikációról, esetleg elhagyja a karanténként meghatározott teret, az egészségügyi hatóságok és a rendőrség is riasztást kap.
   

Hongkongban szerda éjfélig összesen 192 embert diagnosztizáltak az új koronavírus okozta fertőzéssel, közülük már 95 beteg meggyógyult, és négy haláleset történt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com