Medvegyev: Oroszország elkötelezett a terrorizmus és az antiszemitizmus elleni harcban

A diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének huszonötödik évfordulójára Izraelbe látogató orosz politikus Netanjahuval közösen tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy minden izraeli látogatásán otthon érzi magát. Hangsúlyozta, hogy elsősorban a terror fenyegeti az egész világot, és ez különösen érezhető a közel-keleti térségben.

"Oroszország is szenved a terrortól, és ennek a terrornak hasonlóak a gyökerei, s ezért együtt kell küzdeni ellene"- tette hozzá. "Ez összefügg a biztonsági együttműködéssel.

Együtt kell megsemmisíteni az Iszlám Állam terrorista magját"- hangsúlyozta.



Benjámin Netanjahu is közös célként jelölte meg az Iszlám Állam elleni harcot, és felhívta a figyelmet a gazdasági együttműködés, valamint a két ország közötti kereskedelem jelentőségére is, amelyről csütörtökön több egyezményt is aláírtak.

Az izraeli kormányfő kiemelte az iráni nukleáris fegyverkezés, és a Közel-keleten harcoló iráni milíciák elleni küzdelem fontosságát, majd megköszönte az orosz politikus látogatását, valamint az orosz diplomácia azon erőfeszítéseit, melyeket a 2014-es gázai övezeti Erős Szikla hadműveletben elrabolt két izraeli katona holttestének Hamásztól való megszerzése érdekében tesz.

Az orosz miniszterelnök korábban Reuven Rivlin izraeli államfővel találkozott, akivel a két ország közötti kiváló kapcsolatokat méltatták olykor egymás nyelvén, miután Rivlin oroszul köszönt meg egy ajándékot.

Medvegyev izraeli látogatása kezdetén, csütörtök délelőtt Jichák Hercoggal, az izraeli ellenzék vezetőjével folytatott megbeszéléseket, aki szintén a közbenjárását kérte a Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista szervezet birtokában lévő holttestek Izraelnek történő átadása, egy esetleges fogolycsere ügyében.

Az orosz miniszterelnök háromnapos térségbeli látogatása keretében pénteken a ciszjordániai Rámalláhban Mahmúd Abbász palesztin elnökkel találkozik.

A Szovjetunió 1967-ben, az ún. hatnapos háborút követően, Ciszjordánia, a Gázai övezet és a Sínai-félsziget izraeli elfoglalása után megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel, s hasonlóképpen cselekedett Románia kivételével a többi akkori szocialista ország, köztük Magyarország is. A kilencvenes években a volt szocialista országok sorra felújították diplomáciai kapcsolataikat Izraellel, köztük huszonöt évvel ezelőtt Oroszország is.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com