Még a nyugdíjak államosítása sem segített Portugálián

Igencsak nehéz helyzetbe került az idén a portugál kormány, akiknek most elsődleges feladatuk az, hogy teljesítsék az Európai Unió által előírt feltételeket. Az országnak megszavazott nemzetközi segélycsomagért ugyanis vállalniuk kellett azt a feltételt, hogy a költségvetés hiányát 4,5 százalék alá szorítják, ezt azonban már tavaly is csak egy alapos kiigazítást követően tudta kivitelezni az ország.

A kormány ezért nemrégiben úgy határozott, hogy a nyugdíjalapok államosításával kívánja csökkenteni a deficitet, amelynek hatására az 5,9 százalékra csökkent, de ez még mindig rendkívül messze van az unió által támasztott követelésekhez képest, akik emiatt alapvető szerkezeti átalakításokat és kiadáscsökkentést írtak elő Portugáliának.

A kormány feladatát nagy mértékben megnehezíti, hogy az ország gazdasági teljesítménye az idén tovább csökkenhet, sőt, az Európai Bizottság legfrissebb elemzései szerint Portugália még a korábban kitűzött apróbb céljait sem tudja teljesíteni. Az országnak mindemellett folyamatosan növekvő, mintegy 14 százalékos munkanélküliséggel kell számolnia, a tavalyi évben bevezetett nyugdíj- és segélycsökkentések, valamint az ezekkel együtt megvalósult adóemelések miatt alaposan vissza kell fogniuk a rendelkezésükre álló keretet.

Pedro Passos Coelho kormányfő azonban továbbra is vasmarokkal irányítja országát, így például munkanappá nyilvánította a karnevált és eltörölt több nemzeti évfordulót és katolikus ünnepet is.

A befektetők szerint Lisszabonnak számolnia kell azzal, hogy újabb segélyforrásokra lesz szüksége ahhoz, hogy ismét beindítsa gazdaságát, máskülönben 2015-re legkésőbb a portugál gazdaság teljes egészében csődbe mehet. Gazdasági elemzők szerint amennyiben az egyesült Európa nem akar egy újabb Görögországot Portugália helyén, akkor még éveken át pumpálniuk kell a pénzt az ország gazdaságába.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com