Merkel: nem fogok látszatmegoldásokat javasolni

Nem fogok látszatmegoldásokat javasolni címmel közölt terjedelmes interjút Angela Merkel német kancellárral a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív német lap szombaton.merkelAngela Merkel arra a kérdésre, hogy érzékeli-e a konfliktusaikat és a kultúrájukat Németországba magukkal hozó menekültek végtelen áradata miatt a német lakosságban megjelent aggodalmat és zavarodottságot, elmondta, hogy pontosan ismeri az országhatáron és a településeken kialakult helyzetet, az aggodalmat és a zavart is érzékeli, akárcsak a "hihetetlen" segítőkészséget és tenni akarást.

Szerinte az a döntő kérdés, hogy a németek mit kezdenek ezzel a kihívással, az ő válasza pedig az, hogy meg kell próbálni megbirkózni vele. "Kancellárként nem fogok látszatmegoldásokat javasolni", mert azok "két hétig sem tartanak, és utána még nagyobb a csalódottság amiatt, hogy mégsincs megoldva a probléma" - mondta Angela Merkel.

Hangsúlyozta: "tartós megoldásokon" dolgozik, de ezek alkalmazása nem Németországon múlik és hosszabb időt vesz igénybe. "Addig őszintén azt mondom a polgároknak, hogy most megtapasztaljuk a szíriai háború hatásait Európában a sok ember formájában, akik a hazájukat és gyakran mindenüket elvesztették".

A bezárkózásra irányuló igyekezet, például kerítések révén, mint Magyarországon, "csak ahhoz vezetett, hogy a menekültek más utakat választottak, de kevesebben nem lettek" - fogalmazott.

Ebből az a következtetés adódik, hogy hatékonyan kell védeni az uniós külső határokat, el kell érni a menekültek méltányos elosztását az EU-ban, és törekedni kell a menekülthullámot kiváltó okok megszüntetésére - mondta Angela Merkel.

Arra a kérdésre, akarja-e, hogy minél több menekült visszatérjen a hazájába, elmondta: a háború, üldöztetés és terror elől menekülő emberek jogosultak a védelemre, de aki "tisztán gazdasági okok miatt jön, annak nincs jogosultsága a védelemhez nálunk, vissza kell térnie" hazájába.

A "legértelmesebb" megoldás az, ha a háborús menekültek a hazájuk közelében élhetnek elfogadható feltételek között, de ez "a körülmények drámai mértékű romlása" miatt a Szíria térségében működő menekülttáborokban sokaknak már nem volt lehetséges.

Hozzátette, hogy a tapasztalatok szerint minél rövidebb időt kell a hazától távol eltölteni, annál nagyobb a menekültekben az akarat a hazatérésre, és felmérések azt mutatják, hogy a Németországba érkezett szíriai menekültek nagy része vissza akar térni hazájába, amint véget ér a polgárháború.

A németországi helyzet értékeléséhez pedig azt is figyelembe kell venni, hogy a legtöbb menekült csak három évre kap tartózkodási engedélyt, és azután felülvizsgálják, hogy továbbra is védelemre szorul-e - emelte ki a kancellár.
Arra a felvetésre, hogy többször hangsúlyozta, nincs lehetősége dönteni arról, hogy ki jön Németországba, és azt is mondta, hogy Németország nem tudja lezárni a határát, Angela Merkel kifejtette: "azt mondtam, hogy nem áll hatalmunkban megmondani, mennyi ember jön hozzánk, de nagyon is hatalmunkban áll dönteni arról, hogy ki maradhat és ki nem".

A határokat pedig természetesen lehet ellenőrizni, és helyes döntés volt az ellenőrzés visszaállítása a bajor-osztrák határon. Ugyanakkor a határokat "nem tudjuk és nem is akarjuk teljesen lezárni", hiszen "ez még egy kerítéssel sem sikerülne, amint azt Magyarország példája mutatja" - hangoztatta a kancellár.

A német kormány a menekülthullám irányítására, rendezett mederbe terelésére törekedik. Ezt szolgálhatja a tranzitzóna intézménye is, amelyről még zajlanak az egyeztetések a koalíciós pártok között. A "megfelelő irányítással és rendezéssel" Németországba érkező menekültek száma is csökkenthető, ugyanakkor az a legjobb, ha a menekülteket hazájuk közelében helyezik el - mondta Angela Merkel.

Arra a felvetésre, hogy amikor nemrég egy hosszú televíziós interjúban a menekültválságról beszélt, egyszer sem hangzott el az a szó, hogy +iszlám+, a kancellár elmondta: a politikai üldözöttek vagy polgárháborús menekültek védelemhez fűződő, a német alaptörvényben rögzített joga nem tesz különbséget keresztények, muzulmánok, zsidók és buddhisták vagy ateisták között, ugyanakkor minden menekültnek el kell fogadnia a német törvényeket és szabályokat. Ezeknek része a férfiak és nők egyenlősége is.

"Bátorítok mindenkit, hogy ezt tegye félreérthetetlenül világossá" - mondta a német kancellár. Kifejtette, hogy amikor tíz éve kormányfővé választották, első intézkedése a társadalmi integrációért felelős államminiszteri pozíció áthelyezése volt a kancellári hivatalba, és bevezették az integrációs kurzus intézményét.

Az "összes migráns, aki ma hozzánk jön, kap egy hatszáz órás integrációs tanfolyamot" - mondta Angela Merkel. Egyebek mellett azt is bevezették, hogy a házastársra vonatkozó családegyesítésnél rendszerint már a származási országban igazolni kell a német nyelvtudást. "Megtanultuk, hogy az integráció mindkét fél részéről erőfeszítéseket igényel, és ezzel nagy előrelépést értünk el" - mondta a kancellár.

Hangsúlyozta: a szövetségi köztársaság erős alapokra épül, az alaptörvény, a szociális piacgazdaság, az EU- és NATO-tagság, valamint Izrael biztonsága olyan "alaposzlopok, amelyek mindig megtartanak bennünket". Szabadon gyakorolhatja vallását és elmondhatja véleményét mindenki, aki Németországba jön, de "tisztelnie kell ezeket az alaposzlopokat", és ezt az elvet "érvényesíteni fogjuk minden újonnan érkezővel szemben" - tette hozzá a német kancellár.

Angela Merkel a menekültáradat feltartóztatását követelő bajor kormányfővel, Horst Seehoferrel kialakult vitáról egyebek között azt mondta, hogy "néhány fontos pontban" ugyan nem értenek egyet, de a "konkrét intézkedéseket" tekintve jórészt "egy húron pendülünk".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com