Mindszenty Józsefről tartottak konferenciát a washingtoni magyar nagykövetségen

Mindszenty József szerepe és személyisége nélkül nem érthető meg az 1956-os forradalom - hangoztatta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Washingtonban a néhai bíborosról, hercegprímásról szóló megemlékezésen hétfőn.Németh Zsolt az MTI-nek hangsúlyozta, hogy 1956-nak nagyon fontos szerepe volt a hidegháború befejeződésében és az egykori kommunista térség országai számára szabadságuk kivívásában.

Németh Zsolt kifejtette, hogy az egykori magyar antikommunista mozgalom, valamint a mai, progresszivizmussal szembehelyezkedő konzervatív mozgalom sem értelmezhető az egyházak szerepvállalása nélkül. "A kommunizmus nem múlt el, csak átalakul" - fogalmazott Németh Zsolt, utalva Mindszenty József ellenállására is a kommunista diktatúrával szemben.

A washingtoni magyar nagykövetségen tartott panelbeszélgetéssel és tablókiállítással Mindszenty József fél évszázaddal ezelőtti amerikai körútjára, valamint érseki beiktatásának 79. évfordulójára emlékeztek. A szeminárium résztvevői hangsúlyozták, hogy Mindszenty József ellenállt mindkét totalitárius diktatúrának, a kommunizmus mellett a nácizmusnak is.

A hozzászólók között volt Elizabeth Spalding, a washingtoni Kommunizmus Áldozatainak Emlékalapítvány és Múzeum elnöke, valamint Ermias Szailé Szelasszié herceg, az utolsó etióp császár, Hailé Szelasszié unokája, az Etióp Koronatanács közösségi és kulturális szervezet elnöke. A kerekasztalbeszélgetésen részt vett Stefan Megyery, a washingtoni Szent István Katolikus Közösség papja.

Takács Szabolcs, Magyarország nagykövete, a panelbeszélgetés moderátora az MTI-nek elmondta, hogy a 16 tablóból álló kiállítás a közeljövőben körútra indul, hogy az Egyesült Államok magyar közösségeihez eljuttassák a tárlatot. A diplomata szerint Mindszenty József köré kultusz épülhet, hiszen mind a nácizmusnak, mind a kommunizmusnak áldozata volt, miközben kitartott elvei mellett, és küzdött az emberi méltóságért, a keresztény egyházért, és a nemzetért.

Takács Szabolcs közölte, hogy a kiállítás megvalósításához támogatást nyújtott a Miniszterelnökség, valamint a Magyar-Amerikai Kulturális Egyesület. A Mindszenty-tárlat létrejöttében szerepet vállalt a Mindszenty Alapítvány is. A Washingtonban október 7-én tartott magyar vonatkozású esemény résztvevői megemlékeztek az egy évvel ezelőtti, Izraelben végrehajtott terrortámadásról is, amikor a Hamász fegyveresei több mint 1200 izraelit öltek meg és több mint 250 embert elraboltak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com