Montenegró külügyminisztere létrehozná a nyugat-balkáni országok közös parlamentjét

Nem tart elképzelhetetlennek egy - hat országot tömörítő - új délszláv parlamentet a montenegrói külügyminiszter, aki még a térség államainak a rendőrségeit is egyesítené.

578px-Montenegro1913


A belgrádi sajtó a Dan című podgoricai napilap keddi beszámolóját ismertette, amelyben arról adtak hírt, hogy Igor Luksic külügyminiszter újfajta nyugat-balkáni együttműködés kialakítását kezdeményezi Montenegró, Szerbia, Koszovó, Macedónia, Albánia és Bosznia-Hercegovina között.

A lap információi szerint a kezdeményezésről a régió vezetői szeptember végén az ENSZ közgyűlésének ülésén tárgyalhatnak.

Igor Luksic úgy tervezi, hogy a "nyugat-balkáni hatok" parlamentjébe az egyes tagok tíz-tíz képviselőt delegálnának. Emellett létrehoznának egy közös balkáni rendőrséget, valamint a korrupció és szervezett bűnözés elleni fellépés jegyében közös központot is megalakítanának.

A tervezetben foglaltak megvalósulása esetén az aláíró országok egymás között egyszerűbbé tennék a határátlépést, akár még az útlevélhasználatot is megszüntetnék, a határok biztonságát azonban továbbra is fenntartanák.

A Dan című lap arról is hírt adott, hogy a kezdeményezést Stefan Fülének, az Európai Unió bővítési biztosának a szakértői is támogatják.

MTI

Hozzászólások

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

http://ujhazak.com