Moszkva ellenzi, hogy az ET monitoring eljárást indítson Magyarország ellen

Moszkva ellenzi, hogy az Európa Tanácsban (ET) monitoring eljárást indítsanak Magyarország ellen - közölte Alekszej Puskov orosz delegációvezető Strasbourgban, az ET Parlamenti Közgyűlésének hétfőn kezdődő nyári ülésszaka kapcsán.

moszkvaNyilatkozatát a vezető orosz hírügynökségek adták közre.
A Ria Novosztyi strasbourgi tudósítója részletesen áttekintette, hogy milyen témák szerepelnek a szervezet nyári ülésszakán. Ezek egyike a Szergej Magnyitszkij néhai orosz ügyvéd halálának ügyében készült, Oroszországot várhatóan elítélő jelentéstervezet vitája lesz.

A másik ügyben, a Magyarország Európa tanácsi kötelezettségeinek vizsgálatára, az úgynevezett monitoring eljárás esetleges megindítására vonatkozó javaslatról Alekszej Puskov - aki egyben a duma külügyi bizottsági elnöke - kifejtette, meg van győződve arról, hogy ez a kezdeményezés precedens jellegű egy olyan országgal szemben, amely nem követte az Európai Unió ajánlásait. "Az orosz küldöttség nem szándékozik a közgyűlés kezdeményezését támogatni" - idézte őt a Ria Novosztyi.
Szavait megerősíti az ITAR-TASZSZ állami hírügynökség is, amelynek tudósítása szerint a politikus közölte, szándékukban áll felvetni a vitában, hogy "Moszkva szerint megengedhetetlen a kettős mérce és klisék alkalmazása az európai térségben".

Az orosz parlamenti képviselőknek több kérdése lesz Martin Schulzhoz, az Európai Parlament (EP) elnökéhez, aki felszólal a ET Parlamenti Közgyűlésének nyári ülésszakán - mondta Alekszej Puskov. Kifogásolta, hogy "az EP minden évben oroszellenes döntéseket hoz, amelyek tele vannak képmutatással és kettős mércét alkalmaznak. Eközben Európában tömegesen megsértik az emberi jogokat, de ezekre az Európai Parlament egyáltalán nem reagál". Az orosz politikus részben az egynemű párok házassága elleni franciaországi tüntetésekkel szembeni, szerinte igen kemény rendőri fellépésére utalt, és úgy vélte, hogy azt az EP-nek ugyancsak meg kellene tárgyalnia.

Az orosz küldöttségvezető kijelentette, hogy a franciaországi és más nyugat-európai események miatt szükség van a ET Parlamenti Közgyűlés monitoring eljárásának korszerűsítésére, minthogy a szervezet alapvetően a kelet-európai tagállamokban végzi a kötelezettségek teljesítésének ellenőrzését, figyelmen kívül hagyva Európa nyugati részét.
Puskov a közgyűlés jogi bizottságában Szergej Magnyitszkij néhai orosz ügyvéd ügyében készülő jelentéstervezetről azt mondta, hogy az ugyanazokat a politikai kliséket tartalmazza, amelyek a nyugati álláspontot eddig is jellemezték, és orosz részről egy sor ellentmondást látnak a tervezetben.
www.ria.ru/politics/20130624/945258534.html
www.itar-tass.com/c1/782515.html

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com